Cséfalvay Pál - Ugrin Emese (szerk.): Ipolyi Arnold emlékkönyv (1986)
† Gervers-Molnár Veronika: Ipolyi Arnold hímzésgyűjteménye. A magyarországi hímzés történetének vázlata
Jellegzetes motívumok A XVI. században az oszmánli török textíliának a stilizált növényi motívumok éppen olyan jellegzetességei voltak, mint az olasz reneszánsz keleti elemekből átszőtt rajzú hímzéseinek és selymeinek. Magyarországba ez az irányzat két oldalról érkezett, s szinte egyszerre és a hatást nagymértékben elmélyítette. Keleties minták nyugatról is kerültek hozzánk, de a török eredet sok esetben kétségtelenül kimutatható egyes motívumokban. Egy tőből kiágazó, két egymást keresztező virágszál. Ennek jellegzetessége, hogy a szimmetria mint arány nincs meg, de a két oldal egyensúlya mégis fennáll. Ez a motívum egyike legkedveltebb díszítményeinknek. A magyar emlékek vonalvezetése általában sokkal lendületesebb, mint a törököké. Ennek az oka abban rejlik, hogy a török hímzések alapmotívuma ugyan többnyire szabad rajzú, de belsejüket csaknem kivétel nélkül apró, szálszámolásos technikájú öltésekkel töltik ki, ami a rajzban bizonyos merevséget, sőt sok esetben töredezettséget eredményez. A főként lapos öltéses magyar darabok viszont nem kötődnek az alap szálaihoz és így szabadabbak. Egy oldalra hajló virágág: ez a motívum gyakran fordul elő a magyar darabokon. A típus egy jellegzetes variánsát, amelyen egy erősen félkörívbe hajló ág tövéből egyetlen nagy méretű virágfej nő ki, valószínűleg perzsa eredetre lehet visszavezetni. Csigavonalban kunkorodó ág: ez általában egy belsejét betöltő virággal fejeződik be, míg a kerületéből apró ágacskák kunkorodnak elő. Eddigi ismereteink szerint ez a könnyed vonalú díszítmény volt a legnagyobb hatással a magyar hímzésekre. Változatai az ország egész területéről ismertek és a népi munkákon is gyakoriak. ívsoros minta, amelynek minden egyes ívében virágszál áll. Jóllehet ez a motívum magyarországi hímzéseken aránylag ritkán fordul elő, fontos, mert sok változatát ismerjük. A motívumoknak az alapanyagon való elrendezésében jóval kevesebb a keleti hatás. A török és perzsa hímzésekre jellemző szórt minták, amelyek a rendelkezésre álló felület teljes egészét egyetlen motívumnak vagy motívumcsoportnak folyamatos ismétlődésével töltik ki, magyar munkákon igen ritkák. A négyszögletes török csevréknél használatos s a magyar térítőkön nagyon gyakran előforduló négy sarokminta s az oldalak közepén egy-egy kevésbé hangsúlyos, de a sarokmintával rokonságot mutató kisebb virág jellegzetes elrendezése általánosnak mondható a magyar hímzéseken. Ez a jellegzetes elhelyezési mód ismert az európai hímzéseken is. A magyar hímzéselrendezés levegősebb, mint akár a török, akár a nyugati hímzéseké. Ezeknek a négyszögletes kendőknek a közepén különálló díszítmény vagy felirat foglal helyet, amely elrendezés emlékeztet a török turbántakarókra. 181
