Cséfalvay Pál - Ugrin Emese (szerk.): Ipolyi Arnold emlékkönyv (1986)
Rottler Ferenc: Ipolyi Arnold történelemelméleti munkássága
tanulhattuk és gyakorolhattuk volna, sőt a legtöbben, még legjobban végzett iskoláinkban is, vagy csak hírét is hallottuk volna valaha mindennek.” És elgondolkodtató a Hóman által lenézett 19. századi történetírók kiáltása: „Csak amúgy magunktól, saját szorgalmunkból jöttünk rá, tudás- és tanulásvágyból vagy éppen a véletlenből. Végtelen fáradsággal, lassú s nehéz munkával ismertük meg históriai kútfőink bibliográfiáját, tanultuk a paleográfiát és diplomatikát, mindegyikünk magunk is gyűjtöttük külön is az okmányokat, egyre küzdve a naturalista és mester nélküli magántanuló minden nehézségeivel. Éjjelek és nappalok, évek s hónapok munkája után alig jutottunk annyi eredményre, amennyit szerencsésebb körülmények közt a tehetséges tanuló, jó mester útmutatása mellett, néhány órai lecke által megszerezhet vala magának. Sokszor azonban még ennyire sem, és csak azon szomorú és bús ismeretre jutottunk végre, hogy rossz úton jártunk, s visszatérhetünk újra oda, honnan kiindultunk, ha feltalálva az útmutatót még célhoz jutni akarunk.” Ipolyi Arnold tenni akart és tett is a történettudományért. O még ismerte a história azon korszakát, amikor a történelem a történt dolgok elbeszélése volt, s találkozott akkor is a történelemmel, amikor az művészetté vált, s megérte a történelem tudománnyá való fejlődését. Megismerkedett-e Ipolyi a pozitivizmussal, s történetfelfogásában érvényesül- tek-e a pozitivizmus jellemzői? Lederer Emma erősen félreértve Pauler Gyulának a pozitivizmusról szóló 1871—1873. évi cikkeit, azt állította, hogy a magyar történettudomány csak az 1870-es évek második felében találkozott a pozitivizmussal. Ezzel szemben R. Várkonyi Ágnes szellemesen levezetett hipotézise szerint a magyar történettudomány már a reformkorban elsajátította a pozitivizmus szellemiségét. Ipolyi munkássága ez utóbbi felfogást támasztja alá, ő maga 1856—1865 között vált a pozitivizmus követőjévé. Már többször idézett munkájában így vélekedett: „Mert valamint a természetben, úgymond a látszólag esetleges s egymással ellentétben lévő tünetek, változhatlan s általános természettörvények működésének eredményei s ezek fölismerése által azonnal magyarázhatók, úgy nekik Comtenak az emberiség történeti tüneményei is bizonyos erkölcsi és természet- törvények által, ha azokat tudniillik még feltalálni s általános érvényre emelni sikerül, teljesen megfejthetők volnának! ím a legújabb pozitivista történelmi iskola azon műveinek új eszméje és iránya, amelyet Comte és Buckle, Lecky és Draper az emberi polgárosodás, művelődés és felvilágosodás stb., hasonnevű történelmi címe alatt ma hirdetnek. E szerint tehát a história alapját többé nem csupán a történeti adatok, de a természettörvények is és a statisztikai számtételek képeznék. Csak még az a kérdés: vajon megállhat-e ezek mellett az emberi erkölcsi szabadság is, és vajon az anyagi, fizikai kényszerűség törvényeihez hasonlóan állíthatók fel az emberi 16
