Cséfalvay Pál - Ugrin Emese (szerk.): Ipolyi Arnold emlékkönyv (1986)
Cséfalvay Pál: Ipolyi Arnold, a műgyűjtő
1920 szeptemberében, Csernoch ismételt sürgetésére kerül az anyag Esztergomba, a simori Keresztény Múzeumba. Bizonyára még tartott a kicsomagolás és rendezés, amikor veszélyes procedúra kezdődött a gyűjteménnyel kapcsolatban azáltal, hogy egy Kőszeghy nevű „ingénieur en chef’, nagyváradi lakos azzal az indítvánnyal állt elő a nagyváradi polgármesternél, hogy a román királyi kormányzat követelje vissza diplomáciái úton — más erdélyi értékekkel együtt — az Ipolyi-gyűjteményt. Ezzel elindult a lavina, mely kérdésessé tette Esztergom jogigényét az Ipolyi-gyűjteményre. A román királyi kormány a Párizsban működő Jóvátételi Bizottságon keresztül szerette volna visszaszerezni az anyagot. Megmozdult az egész hivatalos és nem hivatalos magyar diplomácia, Vatikántól Londonig. Párizsban Gerevich Tibor és Egry Aurél ügyvéd, itthon Lépőid Antal éjt nappallá téve dolgozott, hogy jogilag, majd egyházi és kultúrtörténeti szempontból bizonyítsa az anyaghoz való jogunkat. A pernek volt egy olyan fázisa, amelyben a megosztás fenyegette a gyűjteményt. Ezt főleg az angol és az utódállamok bírája akarta. Az olasz és a francia bíró végig mellettünk volt. Ebben a periódusban Gerevich és az akkori múzeumi őr Pócs József eltávolított minden ismertetőjegyet a gyűjtemény darabjairól. Lépőid pedig kimutatta, hogy a teljes gyűjtemény amúgy sem került Esztergomba, 2/5-öd része Nagyváradon maradt. Öt évig tartott a diplomáciai kötélhúzás. 1926 áprilisában értesíti Hóman vallás és közoktatási miniszter Csernochot, hogy a párizsi Jóvátételi Bizottság Esztergomnak ítélte az Ipolyi- gyűjteményt. Az első nemzetközi fórumon zajlott per, melyet a trianoni Magyarország megnyert. E helyen meg kell emlékeznünk külön Olaszország magatartásáról. Gerevich írja Lepoldnak 1925. április 5-én: „Megható az olaszok támogatása; nélkülük úgy elverték volna rajtunk a port, mint annak a rendje; minden fenntartás nélkül mellettünk vannak, mintha a saját ügyükről volna szó.”13 Ami akkor szükségesnek látszott, mármint az ismertető jegyek eltávolítása a művekről, a gyűjteménytörténet és gyűjteményrekonstrukció szempontjából szinte megoldhatatlan feladatok elé állítottak bennünket, főleg az ötvös- és kerámia tárgyak tekintetében. Csak egy példa: Gerevich — mint említettük — cca. 140 képpel számol. Lépőid egy 1925 táján írt Esztergomi Kalauzában 220 képet, 20 faszobrot és 20 fa domborműt említ. Mindenesetre törekvés volt, hogy az Ipolyi-anyag minél jobban simuljon bele a simori és az 1925-ben a Keresztény Múzeumnak hagyományozott San Marco anyagba. A/Tpolyi-anyag első kimozdítása Esztergomból 1930-ban történt. A Műcsarnok Őszi Kiállításán szerepelt a gyűjtemény 163 legszebb darabja. 107 kép és szobor, 27 gobelin és keleti szőnyeg, 27 ötvöstárgy és 2 miseruha szerepelt a kiállításon, melyet Gerevisch Tibor és Lépőid Antal rendezett. A katalógushoz előszót — az Ipolyi-gyűjtemény rövid történetével — Lépőid írt.14 100
