A Tanácsköztársaság napjai Esztergomban (1960)

Dezsényi Miklós: Komárom és Esztergom szereplése a Magyar Tanácsköztársaság Honvédő Háborújában

AZ ESZTERGOM—PÁRKÁNYI CSATA Az Esztergom—Párkányi csata, mint a megszálló burzsoá csapatok ellen folyamátkeléssel végrehajtott támadás, érdekességében nem sokkal maradt az ismertetett komáromi vállalkozás harci eseményei mögött. A két vállalkozás között alig harminc nap múlt el, mely idő alatt kedvező irányban megváltozott a Honvédő Háború hadműveleti helyzete, de magának a kiváltó eseménynek a lélektani háttere is. Míg a május 1-én megindított komáromi támadás fő indító oka a Tanácsköztársaság súlyos hadműveleti helyzetén való segíteniakarás volt, az esztergomi hadiese­mények mögött a proletár hazaszeretet forradalmi lelkesedése lángolt, amellyel a helyőrség derék proletárkatonái ki akarták venni részüket a magyar Vörös Hadsereg északi arc vonalán megindult győzelmes had­műveletekben. A magyar vörösőrök és vöröskatonák támadása a túlparti burzsoá cseh csapatok ellen itt is egyéni kezdeményezésből indult ki. Bár a vállal­kozás első napján lezajlott támadás eredménytelen volt, jelentőségében már azidőben is különbözött a komáromi támadástól, mert nem volt elszigetelve és tervszerűtlenségében is csatlakozást keresett a magyar Vörös Hadseregnek ezekben az órákban meginduló támadó hadműveletei­hez, objektíve biztosította az északi hadjáratban résztvevő csapatok balszárnyát. Emellett a Párkány elleni támadás első meghiúsult kísérlete is vezetési szempontból és liarcászatilag helyesen volt végrehajtva és éppen ezért lényegesen kisebb véres veszteséggel járt. Mindezeket egybe­vetve megállapítható, hogy a Párkány elleni támadás a komárominál sokkal komolyabb volt és második, győzelmes végrehajtásában komoly se­gítséget jelentett a Duna mentén előrenyomuló magyar vörös csapatoknak. A hadműveleti események színhelye Esztergom város és a körülötte elterülő terep jellegét mindkét szembenálló hadsereg számára a Duna, mint hadműveleti akadály jelentléte határozta meg. Az 5—600 méteres folyamszélesség mellett a harcászati szempontból kedvezőbb terep a jobb­parti, tehát magyar vörös erők birtokában volt. Átkelési szempontból ugyancsak a magasabb domborzatú magyar oldal volt az előnyösebb. Átkelési célokra — eltekintve attól, hogy a folyamszakasz bármely más pontján tervezett átkeléshez a szemben álló felek egyike sem rendelke­zett a szükséges ponton-, vagy hadihíd anyaggal — az esztergomi, magyar részről aláaknázott vasúti híd — a támadás időpontjában sértetlen álla­potban rendelkezésre állt. Ugyanakkor védelmi szempontból is ked­vezőbb volt a Duna jobbparti helyzet a magyar hadsereg számára. A párkányi oldalon a terep teljesen nyílt, amely — amint az a későbbi hadijelentésekből is kivehető — az esztergomi dombokról teljesen átte­kinthető volt és akár a Szent Tamás hegyről, akár pedig a székesegyház mellett felállított géppuskák által a terep ellenőrzése, illetve pásztázása lehetséges volt. A párkányi oldal felett a Garam völgyéig teljes az áttekinthetőség, míg nyugati irányban az a Duna-parttól egészen az Érsekújvár—Köböl­88

Next

/
Oldalképek
Tartalom