A Tanácsköztársaság napjai Esztergomban (1960)

Tóth István: A Tanácsköztársaság hétköznapjai – Közigazgatási intézkedések Esztergom vármegyében és Esztergom városában

biztos, Csermák Gyula lakásügyi biztos, dr. Kartaly István, Szokob János és a többiek, akár mint direktóriumi tagok, akár mint a szakszerű intézés érdekében létesített ügyosztályok vezetői vagy egyszerű tanácstagok — a nép bizalmától kísérve végezték munkájukat.

Melyik főszolgabíró vagy dzsentri hivatalnok szakember birkózott volna meg a dolgozók javát szolgálva a közellátás gondjainak dzsungel- jével? Hovatartozásuk kiderült volna már a szűkös készletek elosztásakor: hercegprímás, kanonoki kar, főispán, alispán és a többi hatalmasság, s a többi úr érdeke szabta volna meg a sorrendet. Lépőid Antal, Drahos János és Meszlényi Zoltán, valamint Madarász István egyházmegyei korifeusok természetesnek vették volna, hogy számukra egy-egy köbméter fát utaljon ki a direktórium, mikor a fővárosi proletariátus és Esztergom szegényei tüzelőfa híján fáztak. A direktórium nem is teljesítette kérésüket. Mégis az egyház hosszú kezét s a tanácsban is meghúzódott támogatóit jelzi a 2063/1919 VI. számv. számú leirat, amely a kegyúri plébánosnak, karmesternek, egyházfinak I-ső rendű, a szegényháznak, árvaháznak, óvodának V-öd rendű fát utalt ki.

A megmaradt iratok tetemes része pénzügyi akta. Soroljunk fel néhány kategóriát:

tisztviselők fizetése, közalkalmazottak fizetésrendezése (391, 392, 1517/1919);

igen sok menekülési és egyéb segély (408, 564, 902, 1269, 1263/1919 stb.);

nyugdíjügyek (1121, 1269/1919 stb.)

drágasági és egyéb pótlékok (634, 2202/1919 stb.)

a kórház, aggmenház fenntartási költségeit éppúgy számfejtették, mint az özvegyek, menekültek támogatására kiutalt segélyeket.

Papok beadványaival a kevésszámú irat közt is többször találkozunk. Ezekből, akár rövidek, akár hosszúak kicsendül az ellenszenv, a lebecsülés az új rendszerrel szemben. Dr. Porubszky Géza és Német István káplán aligha írt volna olyan kurta-furcsa, utasító hangú kérvényt, polgári elöljárósághoz, mint a munkástanácshoz. Meg is kapták a választ. „Kérvényezők a kérvényezés módjáról rövid útilag értesítve lettek, mint további intézkedést nem igénylő — irattározandó.”

Dr. Csernoch János bíboros, hercegprímás, esztergomi érseknek a Kormányzótanácshoz intézett beadványából is teljesen hiányzik a „keresztényi melegség”. Kioktató, gúnyolódó hangnemben tiltakozik az ellen, hogy az új hatalom leltározott államvagyonként lefoglalta a papnevelő intézetet is. Érdekes a pénzügyi vonatkozású része: ,,. . . lehetetlenség, hogy . . . papnevelő intézetet lehessen építeni s papi neveléssel járó nagy költségek födözést nyerhessenek. Nem képesek erre püspökeink, káptalanaink, papságunk . . . Nem tehetik a hívek sem azért, mert vagyonuk, betétjeik le vannak foglalva, értékpapírjaik szelvényei be nem válthatók...” (1932/1919) Kiderül tehát, hogy az egyház azokra * épül, akiknek vagyona, értékpapírja, bankbetétje van.

25