100 éve született Dr. Bense Imre - Kolos füzetek
Külföldi tőkére nem számíthatunk, mert ezt elriasztják a hatalomra vágyó saját fészkükbe piszkí- tó „farkast kiáltó” vészmadarak. Maradna tehát a hazai tőke - persze alacsony vagy megtámogatott kamattal - a rendelők felszerelésére. Mert van ám szabad tőke, de ezt ma éjjeli mulatókba, és tönkre- menő vállalkozásokba fektetik. Külföldi példákra hivatkozva kellene erről a hazai pénzembereket meggyőzni.-Több mint fél évszázados orvosi gyakorlat után milyen tanácsot tudna adni a most indulóknak? -Legelőször, döntsék el, hogy hivatásnak, vagy foglalkozásnak tartják-e a gyógyítást. Ha hivatásnak, jól készüljenek fel szakmailag, legyenek türelmesek, megértők, megbocsátok. Az elmúlt évtizedekben a betegek is és az orvosok is türelmetlenebbekké váltak. Óvakodni kellene a bántó megjegyzésektől. Tisztelettel becsüljék meg az egészségügyi dolgozók, nemcsak a beteget, hanem egymást is. A háziorvosok és a kórházi orvosok értékeljék egymás munkáját, kölcsönösen elismerve mindkét terület fontosságát és nehézségeit. Akik foglalkozásnak tekintik a gyógyítást, azok még sokáig csalódottnak érzik majd magukat. Aki közelről ismeri az orvosi munkát, az tudja, hogy a munkaidő lejártával nem ér véget. Az orvos magával cipeli betege sorsát, kikapcsolódás helyett tépelődik, utána olvas. Gond, helytállás, felelősség, és az ellenérték: segédmunkási keresetet sem elérő illetmény, amelyben lassanként az alapfizetés sem számít bele. A hálát a legtöbb beteg csak szóban tudja kifejezni, mert jövedelméből idestova már gyógyszerre sem futja. De félre a pesszimizmussal! Egy olyan út kezdetén állunk, amelyből évtizedek óta csak álmodoztunk, hogy ez az út kezdetben rögös és hibákkal teli, az minden gondolkodó ember számára világos. Ezt az utat a naponkénti tapasztalatok alapján kell korrigálni, míg el nem jutunk egy olyan helyzethez, melyben mind a betegek, mind az orvosok elégedettek lesznek. Most, hogy hivatásom gyakorlásában eltöltött 50. évemet átléptem, megköszönöm az Istennek a méretlen lelki és testi erőt, amellyel a nem éppen könnyű időkben és helyzetekben is megőriztem hivatásomban a hitet, a szenvedő emberek iránti szeretetet és segítőkészséget. Azt hiszem ez a legfontosabb egy orvos számára.-Köszönöm a beszélgetést! Osvai László dr. 1995 10
