115 éve született Dr. Eggenhofer Béla - Kolos füzetek

EGGENHOFER BÉLA 1899. augusztus 2-án Táton született. Augusztus 27-én tartották a gyermek keresztelőjét Esztergomban. A kereszt­víz alá a Gönczy házaspár, Gönczy Béla kórházigazgató főorvos és felesége Prokopovich Ilona tartotta az újszülöttet. A budapesti egyetemre járó 20 éves fiatalember a családi hagyomány szerint a szülőháznál egy közeli ismerős 6 éves kislánynak játszás közben szerzett felületes sérülését látta el, amikor tréfából el­hangzott, hogy ő lesz a leendő doktor felesége. Tény, hogy ez a kislány, Csanády Lívia lett később Eggenhofer Béla felesége, 3 gyermekük édesanyja. Az egyetemi évek nem voltak zavartalanok. Az ifjú orvosjelöltnek a tanulás mel­lett sokat kellett dolgoznia is, hisz ekkorra édesapja vagyona jóhisze­mű kezességvállalások miatt csak­nem teljesen elúszott. 1925-ben avatták orvosdoktorrá. Kötelező 1 éves gyakorlatát letöltve 1927. szeptember 1-től a budapesti kirá­lyi magyar Pázmány Péter Tudo­mányegyetem II. számú Sebészeti Klinikáján 2 éves gyakorlati kép­zésben részesült. A BUDAPESTI KIR MAGY. TUD.-EGYETEM ORVOSTUDOMÁNYKARÁNAK DÉKÁNI HIVATALA Bizonyítvány. A budapesti kir. magy. i talosan bizonyítja, hogy ---------: ak i Í19A-.. év tUufUSífa, városban A.-egyetem orvostudományi karinak dékánja híva«-------­__hó .íLIÍLj ■t-z—— =— _________. * ______ megyében született s ki a .^^9.vallást közsé gben ff követi, az orvosi tanfolyamot szabályszerűen bevégezte s az előirt szigorlatokat sike* résen letette, minek következtében a budapesti kir. magyar tudomány*egyetemen orvosdoktorrá avattatott. Orvosi gyakorlat úzésére jogosító oklevelének kiállítása — mely kihirdetés után az orvosi gyakorlat azonnali megkezdésére jogosít — most van folyamatban (azonban az 1901. évi 4593. sz. és az 1902. évi 11.843. sz. vall. és közokt. min. rendelet értelmében csakis az egyévi kórházi gyakorlat kitöltése után lesz részére kiadható). Budapest, 19z£Sí év hó •fíj-TTapián. é ­1928-ban először merült fel Eggenhofer Béla neve a kórház történetében. Mint klinikai műtő­gyakornok február 28-án segélyért fordult a Kórházbizottsághoz, de elutasították, mert nem Eszter­gomban született és nem is lakott itt. 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom