100 éve született Dr. Marczell István - Kolos füzetek
UROLÓGIA Amilyen régi diagnosztikus módszer az uroscopia, annyira új a sebészettől különvált urológia. Franciaországban a 19. század elejétől, nálunk a fővárosban 1920 óta van saját katedrája. Vidéki egyetemeinken pedig az ötvenes évektől beszélhetünk önálló intézetekről. Uroscopia alatt a vizelet megtekintését értették, a középkor végén és az újkor elején, főleg arab hatásra vezették be, amelynek színéről szagából / horribile dictu: ízéből / következtettek a kórképre. Az orvos, kezében urinát tartalmazó lombikkal, festményeken és könyvlapokon gyakran reprezentálta hivatását. Az urológia legősibb gondja mégis a sok panaszt okozó hólyagkövek eltávolítása maradt. Ilyen kóros képződményeket már az egyiptomi ásatásoknál is találtak. Flippokratész esküszövegéből tudjuk, hogy a görög orvos lithotomiát nem végzett. Megfogadta: „nem fogok vágni, még kőbetegségekben szenvedőket sem, hanem utjokból kitérek majd azon mesterembereknek, kik ezt a gyakorlatot űzik.” Vagyis az alacsonyabb rendűnek tartott manuális szakmák kiválása a medicinából már a hellenisztikus korban megtörtént, amelyet a középkorban a Tours-i zsinat csak megerősített. Kialakulhatott tehát a kirurgusok és lithotómusok paramedicalis vándorcsoportja, ennek az altesti tünet együttesnek nem éppen veszélytelen kezelésére. Egyiptomtól Kis-Azsiáig mindenütt feltűntek a görög kőmetszők. Ismert volt a katéter, vizelet-visszamaradásnál maga a nagy Hippokratész is alkalmazta, Galenosz pedig a húgycsőszűkület tágítására használta. Figyelemre méltó írás maradt fenn 1626-ból, amikor a svájci Fabritius Fiildanus monográfiában összegezte a hólyagmegnyitás módszereit. Kortársa, a német Birckmann nem logikátlanul a húgykövet a túlzott konyhasó-fogyasztás eredményének tartotta. Elképzelhető, hogy a korabeli vándor kőmetszők után milyen „eredmények” maradhattak vissza. Mondjuk egy alkohol-narkózisban eltávolított kemény képződmény kézzelfogható látványt nyújtott ugyan, de a kijózanodást követően nemcsak a fájdalmak egy része maradt meg, hanem „jobbik” esetben sipoly, a rosszabbikban uroszepszis, rendszerint letalis végződéssel. 2
