Zolnay László: A középkori Esztergom (1983)

Az Árpád-házi királyok székvárosa

43. Városkép. Metszet 1543-ból

amely XI. századi liége-ieknek tömeges Magyarországra vándorlásáról szól. Ezért Balogh Albin az esztergomi latinusok letelepítését I. István korára, illetve évszázadára teszi. Balogh Albin fejtegetéseit köztörténeti adatokkal támogatja, s a nyugati kisebb mértékben keleti — frankok Magyarországra való áramlását a keresztes hadak átvonulásával is összekapcsolja. (További eredményekkel kecsegtetne a királyi ház s az egyházi intézmények, szerzetesrendek nyugatifrank és magyarországi kapcsolatainak vizsgálata.)

A Bárczi és Balogh Albin által felsorakoztatott adatok, ha az esztergomi latinusok eredetkérdésére nézve reálisak is, csupán vékony kis szálai magának a történeti realitásnak.

E kérdésnél alapvető hgyelemmel kell lennünk arra, hogy a középkori magyar okleveles anyag idiómájában a latinus: a románlatin népcsalád — belga, francia, spanyol, portugál, olasz — közös gyűjtőneve.

Esztergomban a XIII. század derekán ugyanúgy latinusként említik az aragóniai eredetű, tehát spanyol Simon ispánt, az 1242. évi esztergomi tatár támadás várvédőjét, mint a velencei Archinust, aki az esztergomi pénzverőkamara ispánja, ha pedig az esztergomi Eatinváros bírája volt.

S arra, hogy e szó: latinus, mennyire gyűjtőnév, csak egy XIV. századi itteni oklevélből idézünk: „Francia avagy Latin Pál, az esztergomi és a (buda-) felhévízi keresztes lovagok mestere, a király úr speciális orvosa” („Paulus Gallicus seu Latinus, magister Cruci139