Zádori Ev. János: Pázmány Péter szobra Esztergomban (1883)

5

tak arra vitték a királyt, hogy Hó mában a bibor- noki méltóságra ajánlotta. VIII. Orbán örömmel sietett őt a biboros collegium tagjává nevezni, ami 1629. nov. 19. meg történt is. A bibornoki föveget 1632. évben kapta, midőn nagy fénynyel, mint a császár követe Rómába vonult. Változatos tevékenységgel, de ezentúl is mindig egy czélra törekedett. Az Isten igéjének hirdetésétől soha sefti szűnt meg, mert ez ifjú korától fogva kedvencz foglalkozása volt, úgymond jeles életirója Fraknói (III. 277.) Ugyanő ekképen jellemzi szónoklatát. „Midőn élül- járói által hazájába küldetett az ismeretlen jezsuita, szent beszédei által, melyek fölvillanyozták és elragadták hallgatóit, alapította meg hirnevét. Messze tájakról siettek katholikusok és protestánsok a hel yre, hol megjelent. És a tömeg, mely betöltötte a templomot, feszült figyelemmel csüggött az ifjú szónok ajkain, a ki pedig szerette órákon át próbába tenni türelmét. Föllépése a szószéken ép úgy nevezetes esemény volt, mint föltünése az irodalmi, majd a politikai küzdtéren. És kortársai a „bibdbos Magyar Cicero“ czimet hízelgés nélkül ruházhatták reá. Hogy a hatásban, melyet prédikáezióival elért, nagy része volt személyének s előadásának: nem szenved kétséget. A legremekebb beszéd hidegen, ügyetlenül előadva, hatástalan marad. Ellenben akevésbbé tartalmas beszéd is, ha melegen és ügyesen előadatik, megragadhatja a hallgatók figyelmét és szivét is. Pázmánynál kétségtelenül ugyanazon magaslaton állott az előadás modora és tartalma.“*) *)

*) Az előadás physicumát illetőleg gyönge volt. Atque istud fuisse credidero, cur Petri Pazmanni Cardi- nalis doctae licet langveant conciones; erat enim (ut e gravibus viris intellexeram) voce, pectore ad concitatum dicendi genus minime comparato. Kaprinai, Institutio eloquentiae sacrae. Cassoviae 1757. I. 334. — „Testál-