Zádori Ev. János: Pázmány Péter szobra Esztergomban (1883)

26

jövendő dolgokat, mintha gondolkodnék a szegekről, melyek a kis Jézus kezecskéit majdan átlyuggatni fogják.

A szépség, szűzi komolyság, érzettisztaság erőteljes kifejezése. Egészen Jézusára mélyed tekintete, boldog csak annak mosolyában, aggódó csak annak elmélázó arcza miatt. Valóban a gyengédség és kellem ege, melybe tekinteni jól esik a léleknek s felüdül a kettős bünnélküliség látásán. A szentség, szelídség előállításában nincs semmi túlzás, melynek vége modorosság. Valami ünnepélyes magasztaltság vonul el szűz Mária arezán, melyben a dicsőülés vonásai is észrevehetők. A typikus, egyetemesen használt nagyszerűségektől óvakodott a művész; komoly méltóság terül el arezán. Csak imádkozva lehet megállani előtte; mert nem csupán földi asszony, hanem átszellemült nő, ki miután Krisztusnak az embernek adott végtelen életet, mindazon boldogságban részesül, melyet egy teremtmény elviselni bir; ki közvetítse Istennel az emberiséget, mint csakugyan legelőbb benne és általa egyesült teremtményével az Isten. Ah mennyi szív dobbanása fogja üdvözölni szobrát! Ez a művészet pártolóinak és művészeknek legnagyobb jutalma, hogy még haláluk után is magasztos érzelmeket gyújtanak az utókor sziveiben. A pyramisok a halál emlékjelei, a szent szobrok, a jámborság és áhitat örök emlékei, évszázadok imája kezdődik, mikor lelepleztetnek.

Azért igen megfogható, hogy a műértő maecenas, kápolnája oltárára is akarja megrendelni a szép alakot. Szellemhangokon évezredeken keresztül fogja hagyományozni azon áhítatot, mely az „Immaculata“ bevallott hívében ég, és folyton dicső tettekre gyul- lasztja.

A kis Jézus, kiterjesztett karjaival a gyermeki szelídség, az egész emberiséget átkaroló szeretet édes kifejezése; mintha a keresztre készítené kifesziteni