Várkonyi Ágnes: Vak Bottyán (1951)
X. „Ha valaha szolgáltak hazájuknak – most van az ideje
árasztotta el, tönkretette a gépeket, hogy a császáriak no vehessék semmi hasznát. Ezzel már nem sokat segített a helyzeten: a hányavárosok elvesztése nagyon megrendítette a kuruc szabadságharc amúgy is már ingatag gazdasági alapjait. A hadak fizetése ismét rendszertelenül folyt, pedig a lerongyolódott katonaság zsold nélkül nem harcolhatott. Boty- tyán mutat rá az egyetlen helyes és kivezető útra. A nemesek is vállalhatják, legalább részben, a hadtartás költségeit: »rój- juk meg magunkat, és ldki mind szegénye, gazdaga, hadi és nem hadi embere adja ki hite szerint pénzének tizedit«, javasolja a fejedelemnek. Utána mindjárt hozzáteszi: »én adom legelsőben is elő a magamébul.« Még gondolatban sem akar lemaradni, pedig Bottyán már megmutatta, hogy milyen áldozatokra képes. Az eddig eltelt négy esztendőnek, s annak az egy évnek, mely még hátra van az életéből, az eseményei fényesen igazolják, hogy Bottyán teljesen azonosította magát a szabadságharc ügyével. »Én itt mindenkor teljes tehetségemből hazánk, nemzetünk boldogulására munkálkodni el nem mulatom.« Való igaz, hogy ha mindenki úgy tudná, hogy mit hozzon a hazafiúi kötelesség magával, mint Vak Bottyán, »semmi rövidség a haza szolgálatában nem lenne«. Csakhogy kevesen tudták, mi a hazafiúi kötelesség. Bottyán levele, melyben azt javasolja, hogy mindenki adja ki az ország javára pénzének tizedét, a többi levelek közé került, s a benne megírottak soha nem valósulhattak meg. Hiszen most is, mikor már arról van szó, hogy a nemzeti függetlenségért vívott harc legválságosabb időszakához jutott, apró, kicsinyes panaszokkal, egyéni kárpótlást követelő levelekkel zaklatják a fejedelmet. Panaszkodnak Bottyánra, hogy megeteti a szénájukat, katonái élelmezése miatt a nemesség gazdaságában tesz kárt. Bottyán csak onnan vett el valamit, ahol volt is. A szabadságharc utolsó éveiben, mikor már gazdaságilag teljesen kimerült az egész ország, az osztrák határszéli portyák is megszűntek, de a nemesi magtárakban még mindig akadt gabona és az agyonhajszolt huszárlovak számára a nemesi szérűn még mindig volt széna. így hát a fejedelem nem sokat törődött azokkal a levelekkel, melyekben szidják a nemesi kiváltságaikat tiszteletben nem tartó generálist; Rákóczi jól tudta, hog> 90
