Várkonyi Ágnes: Vak Bottyán (1951)

IV. A Dunántúl felszabadítása

gének feladatát csak megkönnyítette az, hogy az egész várat feneketlen mocsár és széles vizesárok vette körül, mely csak­nem hozzáférhetetlenné tette. Lehet, hogy más generális hónapokig lövette volna a bástyákat, gondos ostromgyűrűvel próbálta volna meg kiéheztetni az őrséget. A hosszú időhúzás, halogatás nemcsak a dunántúli harcok kimenetelére lett volna szerencsétlen hatással, de a kuruc szabadságharc ügyét sem vitte volna előre. Bottyán már az első kísérlet után meggyő­ződött arról, hogy kis mezei ágyúival nem sokra megy, bár­milyen hevesen löveti is a simontornyai falakat. Ezeket a falakat nem szétlőni kell, hiszen jobb is, ha épen kerülnek a kurucok kezébe, hanem gyors rohammal meg kell mászni. Nyaktörő és veszélyes vállalkozás volt ez. De november 11-én már jelentheti Bottyán: »Simontomyát vérrel vettem meg.« A roham sikerült, bár sok véráldozatba került. Bottyánnak egy fölöttébb jól megerősített várat minden komoly tüzér­ségi előkészítés nélkül, rohammal sikerült bevennie! Később a császáriak 1707-, 1708-ban megkísérelték, hatalmas tüzérségi apparátussal táborozva a vár körül, annak visszafoglalását. De csak 1709-ben sikerült ez nekik. Természetesen egy ilyen mindent elsöprő rohamot csak lelkes, győzelemreszánt sereg­gel lehetett indítani. Bottyán nagyszerűen értett a sereg fel- lelkesítéséhez. Minden katonát magával ragadott bátorsága. Mindenütt ott volt, ahol legnagyobb volt a veszély, legsűrűb­ben hullott a kartács. A nehezen megmászható bástyafalakon Bottyán biztatta kitartásra a katonákat. Ahol megcsillant kis ezüst baltája, mellyel rohamra vezényelt, ott hiábavaló volt a labancok minden erőfeszítése. Bottyán személyes bátor­sága igen sok már-már veszettnek vélt helyzelet mentett meg. Vakmerősége, mely végvári vitéz korában olyan nagy hírt szerzett számára, egyszer majdnem végzetessé vált. Pápa ost­románál történt Simontomya megvétele után Tatát foglalta el, majd Pápa alá szállt. Itt nem sokat segített az ágyúzás; rohammal kellett elfoglalni a várat. Miglio, a vár védője erre is felkészült, s kartácsra töltette meg az ágyúkat. A trom­biták s dobok jelt adtak az általános rohamra, de megszólal­tak ugyanakkor az ellenség ágyúi is. Bottyán nem sokat törő­dött ezzel, maga is a falakra hágott. »Holott is kartáccsal hozzám lővén, hárem helyütt esett rajtam az lüvés, csak egy

Next

/
Oldalképek
Tartalom