Szölgyémy Gyula: Földrajzi előismeretek Esztergommegye földrajzával (1888)

I. RÉSZ. Általános ismeretek

11 juk. Ismét más vidéken az év legnagyobb részében zordon tél van, s a nyár egy-két hónapig tart; az ilyent hideg éghajlatú vidéknek hívjuk. Közoktatás. Valamint testi erőnk, épségünk fentartására gon­dot fordítunk, úgy lelki tehetségeink fejlesztésére is törekednünk kell. Az a hely, hol különösen lelki te­hetségeink fejlesztésével és hasznos ismeretek tanítá­sával foglalkoznak: az iskola. Iskola többféle van. Azt az iskolát, melyben az első oktatást nyerjük, elemi vagy népiskolának nevezzük. Az elemi iskolából az ipariskolá ba vagy polgáriiskolába, a gymnasium ba vagy reál­iskolába léphetünk. A kik magasabb tanulmányokra törekszenek, a két utóbbi intézetből (a középiskolákból) a gazdasági, erdészeti, bányászati és festészeti akadémiára vagy az egyetemre mehetnek. Ezeken kívül vannak egyéb tanintézetek is mint: a tani tóképezd e, r a j z i s k o 1 a, kereskedelmi- és szinésziskola. A magasabb tanulmányokat elősegítik a könyv­tárak és a rauzeumok. A szőlőművelést és a borkezelést, a méhek és selyemhernyók tenyésztését vándortanítók tanítják.

Next

/
Oldalképek
Tartalom