Schmidt Sándor: Az esztergomi szénmedence bányászatának ismertetése (1932)
I. rész. Általános ismertetés
83 A lejtakna közelében volt régi épületek felszabadulván a lejtakna betömése után részben lebontottuk azokat, részben jóléti intézmények céljaira használtuk fel. így a régi irodát — válaszfalainak kivétele után — templommá szenteltük fel, melyet a bányatelep egy évszázadon át nélkülözött, a régi gépházban a munkásotthont és levente egyesületet helyeztük el. Régi telepünk mai állapotát 19. ábrán szemléltetjük. Az üzemvezetőség 1928 január 29. óta megszűnt ugyan, racionalizáltuk, azonban új életre fogjuk kelteni, mert amint a jövő programmjánál ismertetni fogom, feltétlenül szükséges a területtel intenzive foglalkoznunk, hogy a nekünk annyira értékes, magasabban fekvő szénterületek bányászatát újból felvegyük. A ma divattá vált racionalizálással nagyon sokszor túllövünk a célon, egy-egy embernek megtakarításáért sokszor lényeget áldozunk fel, ami különösen a bányászatnál érezhető. Az üzemvezetőnek bányáját ugyanis nem vezetni kell, hanem abban élni, a szén településében minden szabálytalanságot meg kell emésztenie, hogy a föld mélyének rejtelme állandóan szeme előtt lebegjen, mint vetített kép, amit nem sajátíthat el senki, aki távolról kezeli vagy felügyeli a bányamezőt. Gondolatokat, terveket készíthet a vezető, de azt a valóságba átültetni csak azzal a szeretettel lehet, amit a gyermek élvez édes anyjától. Ez a szeretet az üzemvezető viszonya bányájához, mely szeretetet nem képes pótolni a legjobb mostoha sem, így nem képes a racionalizált, összevont üzemvezető sem, legyen az bármilyen zseniális ember egyébként. A bányamérnök lelki világa e tekintetben igazán egyedül álló, annyira hozzánő bányájához, hogy eltakar, letagad minden nehézséget, fárad, küzködik, csakhogy üzemének életét, annak gazdaságosságát biztosítsa. A régi összetúrt bányamezők bentfelejtett szénpilléreit felkeresni, gazdaságosan művelhetővé tenni háládatlan, de társulatunknak feltétlenül érdekében álló feladat, melyet csak most érzékelek igazán, mikor bányászatunk egész élete folyását átvizsgálva, a jövő feladataink vázolásához érkeztem. Az annavölgyi bánya vezetősége 1898-ig, az Esztergom-Szászvári Kőszénbánya , R.-T letelepedéséig a dorogi bányafelügyelőség alá volt rendelve, mely Odorog művelése idejében ott székelt. Midőn 1892-ben Samu-akna telepítésével megépült Dorog községben az inspektori lakás és iroda s az ódorogi, általában a székes-főkáptalani és tokodi papnöveldéi szénterület bérletét a trifaili társulat vette át, a bányafelügyelőség székhelye Dorog lett, azonban Samu-akna elfulása után a dorogi bányafelügyelőség megszűnt, a kerület vezetése Annavölgyre helyeződött át. 1911 szeptember havától n. Winklehner János bányaigazgató Petrozsényba helyeztetvén át, a bányafelügyelőség ismét Dorogra került vissza a községben lévő bányafelügyelői lakás földszintjére. Samu-akna életében a dorogi szénrakodó a Drasche-vágányon volt az aknatelepen, majd az Auguszta-aknai kötélpálya létesítése után az új szénosztályozó és rakodó már Dorog állomás mellett épült ,(55. sz. ábra.). Árpád-akna szekérrel szállította szenét Dorog állomásra, s a 13 filléres szállítási költség nagyban hozzájárult annak megszüntetéséhez, úgyhogy az attól keletre (János-akna) feltárt szenet a megfúrt, 55. ábra. Dorogi régi szénosztályozó. 6*
