Schmidt Sándor: Az esztergomi szénmedence bányászatának ismertetése (1932)
V. rész. Munkáskérdés
200 hogy egyik osztály a másikat a haszonrészesedésből kizárja, akkor be kell látnunk, hogy a kérdés megnyugvással csak úgy és akkor oldható meg, mikor e társadalmi igazságokat épen az Isteni parancsok folytán kötelezőnek ismeri el magára nézve mindegyik fél. Az út ez igazságok megismeréséhez az a pasztoráció, melyről beszámolni kívánok, de világos, hogy a munkások pasztorálása mellett épen olyan fontosságú a tőke képviselőinek pasztorálása is, mert ismét a Quadragesimo szavait idézve: ha férfiasán és haladéktalanul nem vállaljuk annak végrehajtását, hogy a termelt javak csak méltányosan halmozódjanak fel a birtokosoknál, ellenben bőségesen jussanak a munkásoknak is, ne áltassuk magunkat, hogy a közrend, az emberi társadalom békéje és nyugalma a fölforgató hatalmak ellen megvédhető. A háború alatt 1916-ban érezhető volt már e fölforgató elemek aknamunkája, a tisztán politikai okok miatt felidézett hosszú sztrájkok pedig alkalmasak arra, hogy a munkás tömegeket eltávolítsák természetes vezetőiktől: lelkipásztoraiktól csak úgy, mint elöljáróiktól. A gyűlölet szítása annyira fokozódott, hogy a tömegek elhitték izgatóik tanítását, miszerint eddigi vezetőiknek egyetlen gondolata őket a csendőrszuronynak kergetni, a vezetőségeket pedig azzal rémítgették, hogy" a munkásságnak egyetlen vágya felrobbantani mindent és mindenkit, kit eddig feljebbvalójának ismert. Egy ityen hosszú sztrájk után ismét együtt dolgozva, kérdeztem embereimtől, miképpen lehetséges, hogy máról holnapra ilyen borzalmas változáson mentünk át, miképpen lehetett elhinni az idesereglett idegeneknek azt, hogy évtizedes testvéri munkánk, a jóban-rosszban együtt töltött idők minden nyoma kitörlődött szívükből, s csak egy állati ösztön maradt bennünk egymás megsemmisítésére? Kielégítő feleletet adni nem tudtak, de a régi bizalom és megértés többé visszatérni nem tudott. E ferde helyzet súlyát különösen a bányamunkában éreztük fokozottan, hol az élet biztonságáról való kellő gondoskodás, a kereseti lehetőségek megállapítása egyedül a vezető iránti bizalmon épül fel s így természetesen kerestem az utat, mely a teljesítmények folytonos csökkenéséből s így a termelés drágulásából, a munkakedv hiányából eredő állandó súrlódásból kivezet. Embereim dolgoztak ugyran a katonai fegyelem parancsolta mértékig, de a lélek és szív hiányzott a munkából, úgy éltek máról-holnapra, mint a hadifoglyok, tengetve életüket és várva, hogy valamelyes robbanás fogja sorsukat megváltoztatni. Ugyanez időtájban történt, hogy egyik bányánkba, hol olasz hadifoglyok dolgoztak, ismételten ellátogatott egy szelidlelkű, tudós bencéstanár s a legnagyobb meglepetésünkre mindig lelket tudott önteni e szegény emberekbe. Minden látogatás után felcsillant ez emberek szeme, lendületet vett munkájuk! Mikor e tudós bencéstanár nagynevű boldogult elődjének, Dr. Csernoch János bíboros-hercegprímásunknak a pasztorálás ezen csodálatos hatásáról beszámoltam, az ő bölcs éleslátásával azonnal rámutatott ez egyetlen helyes útra, mely a depresszióból kivezet, munkásságunk lelki életének kimélyítésével, lelki értékeinek felemelésével s mihelyt elérkezett a lehetősége, egy külön bányalelkészi állás megszervezését kérte társulatunktól. Következtek a forradalmi idők, a nyugodt pasztorálás lehetősége megszűnt, agitátorok fogták meg a munkás lelkét, vitték, röpítették a szélsőségek felé. Cselekedni kellett s így vetettem fel a kertváros gondolatát. Gazdasági szövetkezetbe hívtam munkásságunkat, melyben gazdálkodtunk, földeket vettünk bérbe, tehenészetet létesítettünk, hogy mindennek jövedelméből minden tagnak támogatást, kamatmentes kölcsönt tudjunk adni kertes házacskája felépítéséhez. A munkásságot lekötötte a terv, lelkesedni tudott érte, öregségének nyugalmas élete csillant fel szeme előtt, titkos vágyának teljesülése s a forradalmi idők alatt minden kilengéstől meg voltunk kiméivé, bányáink, minden vágyó-