Schmidt Sándor: Az esztergomi szénmedence bányászatának ismertetése (1932)
II. rész. Vízkérdés
146 a legnagyobb elismeréssel kell nyilatkoznia mindenkinek, kit e bányászathoz érdekei fűznek, avagy ki a befektetett óriási értékért felelősséget érez. A geológus urak — mint munkájuk III. részében bevezetőül írják — átérezték annak szükségét, hogy a mind mélyebb és mélyebb szintekbe hatoló bányászat vízkérdését gyökeresen meg kell oldani és éppen ezért bir reánk olyan fontossággal a vízkérdésnek kimerítő tárgyalása, az összegyűjthető anyagnak értékes feldolgozása. Elöljáróban leírják a kerület összes jelentősebb vízbetöréseit, melyek közül a szomszéd Magyar Ált. Kb. R. T. bányáinak vízbetörési adatai azok, melyek előttünk ismeretlenek voltak. A tokodi altáró szintje alatt fekvő teleprészeket egymástól független ereszkékkel tárták fel, hogy egyiknek elfúlása ne veszélyeztesse a többi művelést. A „kopsivai“-ereszkén kívül I—IV. ereszkéket mélyítettek a mélyebb teleprészek feltárására, melyek azonban a +65 5 m szintig lehatoló I. ereszkén kívül valamennyien csak a +95—+100 m szintben mozogtak és a széntelep valamennyi ereszkében közvetlenül a mészkőre van települve. A legnyugatibb kopsivai-ereszke 1897-ben fúlt el ca. 1 m3 vízbetöréssel. (101. sz. ábra fent idézett munkából átvéve.) Az I. ereszkében 1908-ban 23-24 m* vizet fakasztottak, mely később 3-6 m8-re emelkedett, de sikerült el- gátolniok. Az altáró szintjében a mészkőben nagy üreget találtak, mely az altáró szintjéig telve volt vízzel. Ez üreg vize az említett vízbetöréskor eltűnt, s csak az elgátolás után emelkedett újra vissza, holott a vízbetörés helyétől ca. 340 m távolságra van. További előhaladásaik során előfűrásokkal védekeztek újabb vízbetörés ellen, a legnagyobb óvatossággal dolgoztak, azonban ennek dacára 1909. év elején 4 5—5 m* vízbetörést kaptak. Az ereszkét 1909. év végéig az I. mély szintig (+107-8 m) víztelenítették, de a leírás szerint 1919. évben művelve nincs, s két erős gát zárta el az alapfolyosótól. A IV. ereszke az „A“-akna felé terjedő teleprész feltárását célozta, s a ca. +110 m szintben lévő feltáró vágatban 60 m-nyire az ereszkétől 1909. év november havában 8—8'5 m3 vízbetörést kaptak, mely utóbb 3'3 m8-re apadt, mely mellett 1915. évig még termeltek. A III. ereszkét 1907-ben mélyítették, s 1908 december havában 8 m3 vizet kaptak a +112 9 m szintben, mely mennyiség 4 ms-re apadt, majd elgátolták. 1920 január havában a gátat megcsapolva, először csak 0-3 m3 hozzá- folyást kaptak, majd egy kerülő vágattal a gát mögé jutva, 3 3 m3-re emelkedett a kifolyó víz, s így állandósult is. Amig tehát az altárói vízbetörések szolgáltatják egyrészt a vízbetörések összefüggésének akkor egyedüli példáját, másrészt ugyancsak az altárói vízjáratok bizonyítják, hogy az egyes vízjáratok egymástól függetlenek is lehetnek, aminek egyik példája az, hogy a III. ereszkei vízbetörésnél a nagy üreg víz-
