Schmidt Sándor: Az esztergomi szénmedence bányászatának ismertetése (1932)
II. rész. Vízkérdés
144 lehetett. Közben 1927-ben az akna 43-2 m3 vízbetöréssel el is fűlt, s víztelenítése után teljesen beomolva találtuk úgy a téglával falazott, mint a vasszerkezettel biztosított részt, csak a tölgyfával bélelt rész volt teljesen ép. A szakértők által javasolt módon: szivattyúkamrát, zsompvágatokat a fekü mészkőbe helyezni, üzemben lévő aknáink egyikében sem mertük megcsinálni és mint az előbb említett vízbetörés igazolta, a legnagyobb katasztrófát provokáltuk volna, ha azt megkíséreljük. Éppen azért egészen helyesen az volt a tervünk, hogy a bányászatunkra e tagadhatatlanul rendkívül előnyöket biztosító radikális megoldást olyan helyen kíséreljük meg, ahol annak sikertelensége nem hat vissza meglevő üzemeinkre. Annavölgy kínálkozott e célra alkalmas telepítésnek, hol az altáró szintje alatt közelfekvő teleprészek lefejtetvén, mélyebb +40 m szintre kívántunk lehatolni és a sok zavarodás, vetődés miatt itt a rentabilitás biztosítására tényleg egyedüli lehetőségnek ígérkezett a fekü mészkőbe hatolva a kis művelési mezőket fenntartást nem igénylő mészkőben készítendő alapfolyosóra összpontosítani. Elgondolásunk tehát a vakakna telepítésével az volt, hogy ezt a +40 m szintig lemélyítjük a fekü mészkőbe s onnan indítjuk a kis teleprészek alatt szintén a mészkőben alapfolyósónkat. E terv megvalósításához sem jutottunk el, a falazott vakaknának a telepig elkészült része összetöredezett, tarthatatlanná vált, de falazott gépháza is olyan nyomásba került, hogy a szállítógép tengelye is elníyródott s így azzal fel kellett hagyni. Tömedék-aknára vonatkozóan szakértők az akna lemélyítését javasolták a fekiimészkőbe, s onnan hatolni a víztelenítendő Samu-akna alá. Mint már említettük, ezt a javaslatot megvalósítani Tömedék-akna elfullasztásának veszélye nélkül nem lehetett, s azért ott az akna rakodójának szintjében falaztuk ki szivattyúkamránkat, egészítettük ki 20 m3 összteljesítményre telepünket, s a Samu-akna víztelenítéséhez Tömedék-aknától függetlenül láttunk hozzá. Szakértőknek a vízveszélyről adott véleményére egyébként a következőkben válaszoltam az említett jelentésben : Tévedésnek tartjuk szakértők ama felfogását, hogy miután a karsztosodott mészkő vízlevezetése a sárisápi és dorogi völgyben folyó két patak, illetve a Duna szintjével egy magasságban történik e szint alatt újabb barlangképződés nem lehetséges. A vetők mentén beszűremkedő víz ugyanis nagy mélységekbe hatol le, míg azután újabb vetődések mentén felemelkedik, s elfolyást talál, tehát a barlangképződés lehetősége a mélységben is megvan ma is, vagyis megmaradt akkor, midőn az eocén és oligocén üledékek a mészkő szirtek völgyeit feltöltötték. Minél előbb vetünk tehát gátat a víz keringésének a mészkőben, annál hamarabb akadályozzuk meg a karsztosodásnak — vízveszélyünket napról- napra fokozó — munkáját. A víznivó leszállítása, s a vetők mentén talált üregek beiszapolása a feladat, mit végre kell hajtani, eziránt kétségünk nem lehet, e célból nagyon helyes szakértőknek az a terve, hogy az altáróból a mészkőben aknát mélyítsünk a barlangok közelében, mellyel szerintük a +0, szerintünk a —40 méter mélységig hatolva, meglévő bányászatunkat aláaknáznánk. E szintet tökéletes vízemelő teleppel felszerelve, mihelyt a bányászkodás tárgyát képező területen áthaladt, a főbb vetőket lecsapolta, be lehet kapcsolni aknáinkba s akkor a vízemelést, szállítást koncentrálva az ideális mészkőben kihajtott folyosóhálózatra, nyernénk az alagúton kívül egy második főszintet, mely biztosítva van kifulás ellen, mely alkalmas arra, hogy kerületünk víznivóját legalább is +0 m-ig leszállítsa s igy a mélyebb szintekben fekvő szenet hozzáférhetővé tegye. Más megoldást az esztergomi szénmedencében nem képzelhetünk, mert a mai rendszer mellett bányászatunk fennmaradása csakis emberekhez van kötve s miután egy-egy rövidebb ideig tartó elfulás is tönkreteszi összes folyosóinkat, melyek újranyitása annyi nehézséggel, annyi áldozattal jár, könnyen
