Schmidt Sándor: Az esztergomi szénmedence bányászatának ismertetése (1932)
II. rész. Vízkérdés
142 berendezésre egyelőre nincs szükség, mert ott a bányászat alig a víznivó alatt folyik, s míg mélyebbre kerül, addig már az altáró is elkészül Annavölgyig. A többi bányában Auguszta- és Tömedék-aknában a vízemelő berendezés nem felel meg. Legelsősorban és ez Reimann-aknára is vonatkozik, az összes bányákban kielégítő nagyságú zsompvágatot kell létesíteni, s miután ezek fenntartása sokba kerül, az elmondottak után megfontolandó, nem volna-e lehetséges e zsompvágatokat a fekü mészkőbe helyezni? Ez nem jelentene mindaddig nagyobb veszélyt, míg egy vetőt nem közelítenek meg, mely esetben nincs kizárva, hogy átmenetileg nagyobb vízmennyiséggel kellene számolni. Most már fel kell vetni annak szükségét, hogy itt, ahol a veszélyekkel egyenesen szembeszállva előnyöket érhetünk el, nem szabad azokat kikerülni. Eddig a vízveszélyt jelentő vetőknek mindenáron való elkerülését célzó igyekezet odavezetett, hogy minden egyes — vetőkkel elhatárolt — széntelep- részt, mint különálló bányaművet kellett kezelni, vagyis különálló szállító, légvezető, s vízemelő berendezéssel ellátni. E berendezések költségeit mindaddig el lehet viselni, míg kisebb mélységekről van szó. Minden méter újabb mélység azonban tetemesen növeli e költségeket, s az már a mai mélységeknél is számottevő tőkebefektetést igényel. Ez a megállapítás vezet arra a gondolatra, hogy a két bányát, ha mindjárt vetőkön és triaszmészkövön keresztül is össze kell kötni, s a keresztvágatot víz és légvezetésre, továbbá szállításra is felhasználni. E keresztvágat óriási jelentőséggel bírna a víztelenítés szempontjából, elsősorban, mert hatalmas zsompvágatot képezne, másodsorban pedig ama lehetőség folytán, hogy az egyik bánya víztelenítésénél tartalékul szolgálna a másik akna szivattyútelepe. Ha e keresztvágatot eleve elég magasra készítjük, akkor egy tartószerkezetet lehet benne építeni a vágányok elhelyezésére, melyen az egyes aknák szükséglete szerint való szállítás lebonyolítható volna. A táró talpának természetesen a zsompvágat talpával egyeznie kell, s miután az szabályszerűen 2lA m-rel van a szállítóközle talpa alatt, amely szállítóközlének legalább 2 méter magasnak kell lennie, így a keresztvágat összmagassága 472 m lenne. E magasság 4 m-re úgy lenne redukálható, ha a keresztvágatban a tartó- szerkezetet a talptól 2 m-nyire építenők be, s mindkét akna közelében a 72—72 m emelkedést mondjuk 100 m hosszban 5 mm emelkedéssel kiegyenlítjük, vagyis a keresztvágat magasságát a két akna mellett e 100 m hosszban fokozatosan emelnők 4 m-ről 4 72 m-re. Biztosítandó azt, hogy a két akna szükség esetén elkülöníthető legyen, a keresztvágatnak a vágány alatti részében vízzárót, a tartószerkezet felett pedig gátajtót építenénk be. E gondolat az összes vázolt előnyökkel a legegyszerűbben Auguszta- és Reimann-akna összekapcsolásával volna megvalósítható és pedig az Auguszta- aknai +6 m nívóban lévő szállító szintet, a Reimann-aknában ereszkével amúgy is feltárandó mélyebb rész +0 nívójú folyosójával kötnénk össze. Természetes, hogy e munka végrehajtását egy, a Reimann-aknaival legalább egyenlő értékű szivattyútelep beépítése kell, hogy megelőzze, mely Auguszta- aknában a keresztvágat kiindulási pontjához volna telepítendő. E vízemelő berendezés azonban mindenképpen sürgős szükségesség, mert a mai egyáltalában nem kielégítő. Igaz, hogy mindaddig nem készíthető ez el, míg Auguszta-akna a Reimann-altáróba nem kapcsolódik, de mihelyt a lyukasztás megtörténik, nagyarányú, 30 m3 teljesítményű, s 30 in8 tartalékkal bíró szivattyútelep azonnal beépítendő. Ha e szivattyúberendezés megvan, bátran hozzá lehet fogni a Reimann- aknához vezető keresztvágat kiépítéséhez és pedig mindjárt a rendes magasságban, mert minden méter kihajtás Auguszta-akna biztonságát növeli. Ajánlatos lesz 10 m-es fúrókkal állandóan előfúrni és a nagy vető harántolása előtt a gátajtókat beépíteni. Ilyen előkészületek után a keresztvágat elkészítése
