Schmidt Sándor: Az esztergomi szénmedence bányászatának ismertetése (1932)
II. rész. Vízkérdés
138 Annavölgyön a szivattyútelep egyelőre nem okoz problémát, miután a szakértők vizsgálata idején alig dolgozott pár méterrel a viznivó alatt. Tömedék-aknában a szivattyútelep szintén elégtelen, sem kellő tartalékkal, sem zsompvágatokkal felszerelve nincsen, azonban Samu-akna víztelenítéséig nem is tartják szükségesnek már a berendezés kiegészítését. Szakértőknek a vízkérdésre vonatkozó összefoglaló jelentését részletesebben kívánom ismertetni, mert nemcsak rendkívül érdekes, miképpen fogták fel a kérdést e bányavidék vezetésétől távolálló szakemberek, de fontosnak látom azért is, mert az események teljesen igazolták, hogy a szakértők javaslatait végrehajtani a vízkérdés akkori ismerete mellett katasztrofális következmények nélkül nem lehetett, az óvatosság tehát részünkről teljesen indokolt volt. Természetesen e megállapítás nem jelenti szakértők munkájának lebecsülését, mert hiszen ők elgondolásaikban annak a theóriának a hatása alatt állottak, amely elgondolásainkban akkor minket is vezetett, tehát az akkor felépített theóriából leszűrt következtetések és javaslatok nem állhatták meg helyüket, mihelyt beigazolódott, hogy a kiinduló pont, maga a theória, téves. Ám nézzük a szakértők jelentését: „Megállapítjuk, hogy az elmúlt évek alatt az esztergomi medencében sokszor volt a bányászat fejlődését erősen gátló, nagymértékű vízbetörés. Volt idő, midőn ez a vízveszély teljesen lelohasztotta a bányászat iránt érzett vállalkozó kedvet, aminek élő bizonyságai még ma is a tokodi Új-akna, valamint a dorogi Samu-akna is. A természet ellen folytatott eme küzdelem azonban újabb problémák megoldására serkentette a vezetőséget, és dacára a nagyobb mélységben előforduló gyakori vízbetöréseknek, a munkakedvet növelte. A dorogi bányászatnál a még mindig fennálló nagy veszély dacára nagy összegeket fektettek a bányákba és miután újabb nagyszabású befektetések szükségesek még, nagyon természetes, hogy a vállalat vezetői a bányák felvirágoztatását és jövőjét biztosító kérdésekben pontos felvilágosítást kívánnak, hogy a vállalkozás eshetőségeit mérlegelve, megítélhessék, vájjon a még szükséges befektetésekért vállalhatják-e a felelősséget. Munkánk vezérfonala tehát az a kérdés leend, hogy némely — még szükséges intézkedéssel — eredményes lehet-e a vizveszély ellen való küzdelem? /. A vízveszély geológiai oka. A dorogi- és tokodi-medence vizveszélyének helyes megítéléséhez az esztergomi medence eocén- és oligocén-telepeinek geológiai alakulását kell megvilágítanunk. Az eocén tenger alakulása előtt a triaszmészkő szabadon feküdt légköri csapadékok hatásának kitéve úgy, hogy a hegyeknek mostani alakja részben erózióktól, részben gyűrődések folytán keletkezve, már megvolt. A csapadékvíz a triaszmészkő repedésein beszivárogva, a mélységbe hatolt „az akkori csapadékvíz lefolyásának szintjéig“ és a mészkövet oldotta, barlangképződést idézve elő. Ilyen barlangképződéssel ismételten találkozunk a triaszmészkőben és különösen érdekes a Reimann-altáróban feltárt nagy barlang, melynek a táró nívója felett lévő része teljesen száraz. A kimosás nyomai és a kristályképződés hiánya azt bizonyítják, hogy ez a barlang huzamosabb ideig sohasem állott víz alatt, azon csak keresztülfolyt a csapadékvíz, mely ma már meg is szűnt. A barlang a táró alatt a mélység felé folytatódik, azonban, hogy meddig van vízzel telve, még nem állapítható meg, és miután nagy költséget nem igényel, ajánlatos volna tisztázni, vájjon e régi barlangképződések ma is meg vannak-e töltve a vízveszélyes szintig vízzel ? Hogy a triaszkortól kezdve az azt követő geológiai korszakokon keresztül az eocén korszak elejéig számítva milyen mélyre nyúlnak a repedések és barlangok, nem állapítható meg, azon-
