Schmidt Sándor: Az esztergomi szénmedence bányászatának ismertetése (1932)
II. rész. Vízkérdés
136 500.000 m3 üreget tételezünk fel, s így ha 10 m-rel le akarjuk szállítani a viz nívóját, 5 millió m3 vizet kell kiemeljünk, mihez 288 napra volna szükségünk. Ha a számítást továbbvisszük, s 200 m-rel a tenger színe alatt az egész 100 km2 területet mészkőnek tételezzük fel, úgy a tenger színében a felület 46%-a volna mészkő, s igy a víznivónak a tenger színéig való leszállítása 26 évet venne igénybe. Természetesen eközben a kopár hegyek befásításával, a feltárt barlangok s hasadékok beiszapolásával a csapadékvíznek sokkal kisebb hányada jutna le a mélységbe, úgy, hogy e szám is sokkal kevesebb lesz. Nézzük most, mit jelentett 1920-ban az, ha a tenger színéig szállítottuk volna le a víznivót. Akkor a tenger színében dolgoztunk már, tehát 126 m-rel a viznivó alatt, s ezt egyelőre mint határt szabtuk meg, az e nivó alatt fekvő szenet későbbre hagyva. Ha tehát a viznivó a tenger színébe kerül, 126 m-rel mélyebben már ugyanazzal a valószínűséggel dolgozhatunk, mint akkor felsőbb telepeinkben, s mert szénvagyonunknak több mint fele fekszik a tenger színe alatt, évtizedekre véltük biztosítani ezzel bányászatunkat. Természetesen tisztában voltunk azzal, hogy 50 m3 teljesítményű szivattyú- telep üzemben tartása tisztán bányászatunk jövőjének biztosítására, tehát hogy annak gyümölcsét 25—30 év múlva élvezzük, nem képzelhető, s hogy ezt mégis lehetővé tegyük, gondoltunk az Uberlandcentrale megvalósítására. E kérdés akkor nemzetgazdasági szempontból is igen komoly megfontolás tárgyát képezte. Söpkéz Sándor műegyetemi tanár már évek óta dolgozott a terv megvalósításán, mely a vasút tehermentesítésén kívül a budapesti 245 kis centrále megszűnése esetén a felszabaduló személyzeti kiadásokon kívül 5 millió q évi szénmegtakaritást is jelentett volna. A dorogi centrálét 40.000 LE.-vel terveztük, bekapcsolva azt Budapest 4 nagy centráléjába, azokkal kooperálva láttuk volna el Budapest áramszükségletét. A centrálé a Dunaparton, Dorogtól 4V2 km-re terveztetett, hova a szenet kötélpályán vittük volna, nagyobbszabású dunai rakodóval is számolva. 1915. év tavaszán — mint már említettem — a terv már a megvalósulás stádiumában volt, a főváros bizottsága már a helyszínét is bejárta, sajnos, a háború, s a minden tervet, de Hazánk létalapjait is megrendítő gyászos forradalmaink ezzel együtt annyi mindent, elsősorban 1000 éves magyar Hazánkat tették jó időre tönkre. Az Überlandcentrálét vízkérdésünkkel úgy láttuk összekapcsolódva, hogy ezzel módunkban lett volna olyan tartalékok létesítése, melyek egy-egy vízbetörés esetén különös nehézség nélkül láthatják el árammal szivattyútelepeinket, de a legfontosabb feladat az említett központi szivattyútelep üzemével várt reá. A fővárosi összáramfogyasztás diagrammjainak vizsgálatánál láttuk, hogy a nappali és éjjeli áramfogyasztás között minimálisan 10.000 LE. különbséget számíthatunk, mely dorogi centrálénkra jutna. E 10.000 LE.-nek kihasználása vízemelésre egyedüli módja a cél elérésének, a bányák különös megterhelése nélkül. Ugyanis e 10.000 LE.-vel kisebb terhelés ideje alatt a centrálénak minden rezsije megmarad, sőt az üresjárásra a normális szénfogyasztásnak 25%-ára van szükség, úgy, hogy a vízemelés költségét csak e felhasznált 10.000 LE. előállításához szükséges szénfogyasztás 75%-a terhelné. A vízkérdésen kívül központi aknánkkal még egy másik kérdést is reméltünk megoldani, bányászkodásunk legnehezebb feladatát: a feltárást. Telepeink sűrűn vannak átszelve vetőkkel, s ezért az akna telepítése kerületünkben a leggondosabb mélyfúrás mellett is mindig a véletlen szerencse dolga. Aknáinkkal ugyanis nem mehetünk a legmélyebb pontra, hogy onnan egyszerű harántolásokkal tárjuk fel telepeinket, hanem úgyszólván minden egyes elvetett rész külön feltárást, külön ereszkét igényel. A sok meddő munkától eltekintve, ez a rendszer a szállítást rendkívül elaprózza, megdrágítja, erőinket szétforgácsolja, mert minden egyes ereszkének külön szivattyútelepről
