Schmidt Sándor: Az esztergomi szénmedence bányászatának ismertetése (1932)
II. rész. Vízkérdés
134 okozott, mert a löszanyag minden egyéb rossz tulajdonsága mellett a víz sodrának eléggé ellenállott s bár a víz az alsó etageban járható folyosókat mosott ki, még sem volt képes annak egész tartalmát magával ragadni. Maga e jelenség azonban világosan szemünk elé tárta annak a kivédhetetlen katasztrófának lehetőségét, mikor egy nagyobb vízbetörés sokkal nagyobb mennyiségű homokkal tönkreteheti szivattyúinkat. E lehetőség miatt átérzett roppant felelősség most már nagyon sürgette oly megoldás keresését, melynél a vízbetöréssel járó esetleges elpusztulástól megvédenénk bányáinkat, miután a zsompvágatokba sodort homokkal a legmodernebb szivattyútelep sem képes megküzdeni. Az események rövidesen igazolták, hogy aggodalmunk teljesen jogosult. 1920 december 14.-én történt, hogy a +52 m szint felett lévő egyik frontfejtésben gátszakadást kaptunk a rossz iszapanyag miatt s a lehömpölygő 1000—1500 m8 iszapanyag az előbb említett 1116 m3 vízbetörési vízzel egy úton haladva, felhígult, s a zsompvágatokba sodródott. Rövid idő alatt annyi iszap gyűlt össze a zsompvágatokban s a szívótérben, hogy 4 drb 10 rn3 szivattyúnk egymás után megtelt homokkal s mondta fel a szolgálatot. A víz már csaknem a motorokig emelkedett, mikor a bánya akkori üzemvezetőjének: Roth Kálmán bányafőmérnöknek sikerült az utolsó percekben 1 drb i'2 m3 teljesítményű szivattyút a külszínről lehozva, üzembe helyezni, s az aknarakodót vízmentesíteni. DJ A vízkérdés újabb nehézségei. Egészen észrevétlenül jutottunk így el a már említett 4. periódusba, a vizkérdés megílélésében bekövetkezett hullámvölgybe. Nem láttuk még megcáfolva optimista elgondolásunkat, nem láttuk még bizonyítva, hogy itt barlang- folyók, karsztpatakok veszélyeztetik létünket, mégis éreztük, mint említettem, hogy a vízkérdés elleni felkészülés szivattyúinkkal nem minden, üzemeink nyugalmát ezzel nem tudjuk biztosítani. Újból és újból visszatértünk a karsztvidékek tanulmányozásához; láttuk, hogy a dalmát karsztvidékekhez hasonlóan keletkezett aránylag rövid idő alatt a dél-franciaországi karsztvidék is, mely a forradalom előtt a nemesség kezében gyönyörű erdőség volt, a nagy forradalom után azonban, midőn a nemesség egy része elmenekült, másrésze a jakobinusok áldozatául esett, a csőcselék ez évszázados erdőket minden ok nélkül kipusztította, e vidéket is átengedve a pusztulásnak, a karsztosodásnak. Az ilyen letarolt hegyvidéken ugyanis részben a szél elhordja, részben a csapadékvíz elmossa a humuszt, azt a mészkő repedéseibe viszi, majd abba akadály nélkül hatolva, elkezdi földalatti romboló munkáját: a barlang képzést. Míg tehát a csapadékvíz elfolyása az erdőség létezésekor vízszintes irányban történt, addig az erdők eltávolítása után vertikális lett. Hogy a karsztosodás folyamata alatt milyen dimenziókat érnek el az egyes barlangok, például szolgáljanak az aggteleki cseppkőbarlang, melynek ismert ágai 8'6 km hosszúságúak, az adelsbergi-barlang 17 km, az északamerikai mammut-barlang 60 km, összes űrtartalma 2 millió m3. Nem kisebb dimenziókat mutatnak a bar- langfolyók, melyek közül a Réka folyását 9 km hosszban ismerik már és 28 vízesést tudtak benne megállapítani. A Duna-Rajna csatorna, mely légvonalban 127a km hosszú, de mert a 170 m szintkülönbség dacára az Immingennél eltűnő Duna vize az Aach forrásáig 60 óra alatt teszi meg az utat, könnyen elképzelhető, milyen hatalmas barlanghálózaton, milyen kanyargós utakon kell annak végigfolynia. Mikor tehát ez óriási méretek mellett a karsztvidék befásításával aránylag rövid 30—50 év alatt meg lehet változtatni a vidék látképét, megállítani azt a folyamatot, amely bámulatra kelt hatalmas, mindent elpusztítani látszó munkájával, akkor igazán indokolt, hogy reményt merítsünk itteni vízveszedelmünk leküzdéséhez.
