Schmidt Sándor: Az esztergomi szénmedence bányászatának ismertetése (1932)
II. rész. Vízkérdés
128 A barlangirodalom ismertetése. Közben természetesen állandó feladatunkat képezte a barlangirodalomnak, a karszt vidékek hydrológiájának s általában a vízkérdésnek tanulmányozása mindenütt, ahol erre csak alkalom kínálkozott. Igen érdekes jelenséget figyeltünk meg Ferenc-aknánkban: 8 m-rel a vízveszélyes színt alatt kihajtottunk egy folyosót, mely 1912 januárban 3500 literes hirtelen vízbetöréssel kifult. A vizet két éven át szivattyúztuk 500 literes szivattyúnkkal a villamos központ szükséglete szerint, de 50 — 60 cm-nél többet lehúzni nem sikerült, úgy, hogy e 7 m szintkülönbségben 2700 liter állandó hozzáfolyást számítottunk. 1914 február 4.-én a vető felett lévő bányamezőben, mely vető melletti csupasz mészkőből kaptuk a vizet, hirtelen, minden előjel nélkül a vágatok teljesen összetörtek, anélkül, hogy előzetesen egy törött ácsolatúnk, vagy a legkisebb nyomásunk lett volna. Miután a törés oly vehemens volt, hogy biztosításra nem is lehetett gondolni, egy hét múlva kezdtük az egész mezőt újranyitni s ekkor láttuk, hogy a fedti és szén épségben maradt, ellenben a fekü- mészkő nyomult a vágatokba. Nem tudtuk magyarázatát adni a rendkívüli jelenségnek, miglen észre nem vettük, hogy a szivattyú, mely eddig, mint említettem, 50—60 cm-nél lejjebb nem bírta a víztükröt szállítani, rövid pár perc alatt lehúzza a vizet a szivókosárig, s utána órákat kell várnunk, amíg a víz felnő. Leszállítva szivattyúnkat az elfúlt 7 m-rel mélyebb köziére, tényleg az egész vízhozzáfolyás 80 liter volt percenként. E jelenségen elgondolkozva, nem lehetett más magyarázatát adni a történteknek, minthogy a barlang — melynek vize kitört — összement, s mint földrengés megrázta a bánya felső részét, s a vizet eltorlaszolta. Annak igazolásául, hogy a vízkérdés mennyire legfontosabb feladatomat képezte már szolgálatom első idejétől kezdve, valamint, hogy a mai eredmény nem máról-holnapra kitalált eljárás alkalmazása, hanem évtizedes kutatás és tanulmány eredménye, idézem az 1915 február havában kinyomtatott Reimann- aknai emíitett tervezetből a már akkor leirt gondolatokat : Leírva a történt vízbetöréseket és a főbb eseményeket, még csak arról az eszméről óhajtok említést tenni, melynek megvalósulása a végcélhoz, a viz- veszedelem elhárításához vezethet. A karsztvidék és barlangkutatás fejlett irodalmát áttanulmányozva, önkénytelenül elragadja az embert a karsztosodás megakadályozása és a kopár, terméketlen sziklák újra való hasznossá tételére irányuló és a máris gyönyörű eredményeket felmutató törekvés. A dalmát karsztvidék gyönyörű őserdőinek kegyetlen letárolása okozta, hogy a csupaszon maradt hegyek aránylag vékony földtakarója a csapadék áltaí gyorsan lemósódott, behordódott a mészkő repedéseibe úgy, hogy nemsokára már a mez nélkül maradt sziklákat mosta a viz, mind nagyobb és több üreget vájva abban úgy kémiai (korróziós), mint Fizikai (eróziós) erejével, s igy évről-évre nőttek az üregek, feltartóztathatlanul képződtek azok az óriási barlangok, melyeknek fényes csillogó cseppkövei bámulattal töltik el az embert. A küzdelem a vidék termékennyé tételére úgy indul meg, hogy egy bizonyos növényfajtát ültetnek el, mely e mészkő felületén megköt, annak egyéb ásványtartalmát kioldva, a felületet vékony humuszréteggel borítja be. Ekkor gödröket ásva, s azokba humuszt hordva, erdei fenyőt ültetnek, s mikor az is megkötött, annak védelme alatt jegenyefenyőt tenyésztenek. Ha ez megerősödött, az erdei fenyőt kivágják, s marad már 30 év után a legszebb jegenyefenyő erdő. A krajnai karsztnak nagy területei vannak már igy visszaadva a kultúrának, s mikor az Adelsberg mellett lévő látképet nézzük, a háttérben látszó szép fenyvesről nem is gondoljuk, mily óriási munka és fáradtság után elért diadala ez az embernek.
