Schmidt Sándor: Az esztergomi szénmedence bányászatának ismertetése (1932)
II. rész. Vízkérdés
122 Én azt tartom, hogy a víztömegek vagy olyanok, hogy azok legyőzhetet- lenek, s akkor nyitott ajtót dönget Stegl úr vizmentesítési kísérleteivel, vagy pedig áll az a hit, amit a bányavizek, s azok ellen való sikerrel kecsegtető eljárásra nézve fentebb általánosságban vázoltam, de a kettő együtt nem állhat meg, következésképpen vagy bele kell nyugodni abba, amit Stegl úr Schillertől idéz: • ... mit des Geschickes Mächten, Ist kein ewiger Bund zu flechten Und das Unglück schreitet schnell .. . minden kísérlettel felhagyva, kitévén magunkat az utókor elitélő véleményének, vagy aztán Istenbe vetett reménnyel és hízva a komoly szaktudásban, felvenni a harcot a földi elemekkel, hisz amúgy is nem folytonos küzdelem-e a bányász megszokott élete? Miután bizonyos az, hogy az eddig megrögzött theória hatása alatt nem fog senki egyszerre aknát mélyíteni azon a területen, melyet eddig a mélység vízveszedelme miatt elveszettnek tartottak, utat kell keresni, mely e nehéz helyzetből kivezet! Erre pedig célravezetőnek találnám mindenek előtt opció útján lekötni a most úgy is értéktelennek tartott aknákat, a hozzájuk tartozó szénterületekkel, illetve földtulajdonosokkal kötött szerződésekkel együtt, melyek most jelenlegi birtokosaik részéről csak teherként vétetnek, s így valószínűleg az opciót igen kedvező feltételek mellett lehetne megkötni, illetve kieszközölni. Második feladat volna a terület biztosítása után fokozatosan emelni termelésünket, hogy a vízmenlesítés munkájához minden nagyobb megerőltetés és anyagi áldozat nélkül hozzá lehessen fogni. Mindehhez pedig szükségünk van oly szénterületre, mely alkalmas termelésünk emelésére, de újabb befektetést nem igényel. Ilyen területnek tartom a dorogi széntelepülést, melynek szituációját mutatja a mellékelt 50. sz. helyszínrajz. Dorog község szénterületét társulatunk évi 10.000 korona minimális bérösszeggel tartja lefoglalva, mely bérrel szemben már évek óta semmi rekom- penzációt nem nyújt a terület. Véteknek tartom tehát e bérlet fizetését, mert vagy van arra szükségünk, s akkor igyekezzünk azt hasznosítani, vagy hagyjunk fel vele, mint értéktelen területtel. Árpád-akna lejtaknájával feltárt 7* millió q szenet kitermeltük, s a széntelep folytatását 0 fúrólyukkal kerestük, melyek közül a IV. számú 105 m vastag széntelepet ütött meg. Miután Árpád-akna felé terveztük e szén kiszállítását, sikló útján felkerestük e telepet, melyből léggurítót is hajtottunk ki a napra, de a további feltárás szünetel. A VIII. és IX. sz. fúrólyuk szintén szénbe jutott, a Vili.-ban 2'8 m tiszta, a IX.-bcn 3'5 m palás szenet találtunk. A IV. sz. fúrólyuknál elterülő bizonytalan mennyiségű szén kiszállítása Árpád-aknához nem gazdaságos, mert a rendkívül nehézkes hosszú úton 4—5 vágón szén kihozatala 80 koronánál olcsóbban nem eszközölhető, ezért és mert a 80 koronához a szénnek az aknától való elfuvarozásával 12 korona tengelyköltség is járul még, ami a szén termelési költségét az eladási árral teszi egyenlővé, tehát nem volna indokolt Auguszta-akna munkaerejét, — melyet ott sokkal jobban lehet és kell értékesíteni — elvonni. Ha a helyszínrajzon vizsgáljuk a VIII. és IX. sz. fúrólyuk helyzetét, s összehasonlítjuk a Magyar Általános Kb. R.-T. D-jelű fúrólyukával, hol 56 m széntelepet fúrtak meg, továbbá a Neu-Schacht, Samu- és Tömedék-akna szénterületével, minden valószínűség amellett szól, hogy a Kálvária-hegy területén szintén találunk szenet, e terület pedig elég hatalmas ahhoz, hogy virágzó bányának adja meg az alapját.
