Prokopp Mária: Az esztergomi várkápolna gótikus falképeinek stílusvizsgálata (1973)

tlemzetközíleg is ismert művelője voit, sajnálatos módon nem hagyott ránk tanulmányt e falképekről. — A „Ma­gyarország románkori emlékei” c. munkájában az esz­tergomi várkápolnával kapcsolatban azonban megemlíti, hogy „1380 táján Kanizsai János érsek festette ki a ká­polnát másodízben alakokkal és jelenetekkel, amelyek az egész kápolna és a szomszédos szentségkápolna falait beborították ... Az olasz trecento festészet előkelő rang­ját képviselő falképeken a firenzei Niccolö di Tommaso kezét ismerjük fel, aki Nápolyban a Castel Nuovo kápol­nájában és a Sant’Antonio Abate templomban dolgozott, s így az Anjou-korra eső magyarországi működése tör­téneti szempontból is érthető.”[13] Majd jegyzetben utal Niccoló di Tommaso egyetlen szignált-datált (1371) művére, a nápolyi S. Antonio Abate számára készült triptichonra. „Ennek alapján tulajdonítottuk az eszter­gomi freskókat Niccoló di Tommasonak” — írja Gere- vich Tibor, majd így folytatja: „a nápolyi Castel Nuovo Capella Palatinájában 1928-ban felfedezett freskókat viszont már az esztergomi falképek, különösen a prófé­tákat és Szibillákat ábrázoló mellképek alapján írjuk a festő javára” [14]. A szakirodalom azonban az említett nápolyi fres­kókkal kapcsolatban nem említi sem Niccolö di Tomma- sot, sem az esztergomi freskókat. Gerevich Tibor attribu- cióját inkább ötletszerű felvetésnek tartjuk, mint pontos meghatározásnak, amelyre a közlés mikéntje — más té­májú tanulmány jegyzete — is következtetni enged. A XIV. századi magyarországi művészettel foglalkozó újabb hazai összefoglalások átvették Gerevich Tibor attribúcióját[i5]. így Dercsényi Dezső is, aki „Nagy hajós kora” c. könyvében azonban korábbra datálja a freskókat, az 1340-es évek végére, a nagy építtető és Itá­liában többször megfordult Telegdi Csanád érsek korá- ra[iój. Niccoló di Tommaso életéből keveset tudunk. 1343- ban a firenzei Arte dei Medici e Speziali, a festőket is magukba foglaló céh tagjai között szerepel. E céh 1358— 86 között készült anyakönyveinek festőmutatójában is megtaláljuk „Niccolaus Tomasii pictor”-t[i7], 1365. május 21-én Nardo di Cione végrendeletének egyik tanúja[r8], 1366. aug. 29-én a firenzei dóm építés ügyé­ben összehívott bizottság tagjai között szerepedig]. Egyetlen hiteles műve a nápolyi Sant’Antonio Abate templom számára készült triptichon (1. kép), amelyet ma a nápolyi S. Martino múzeum őriz, a következő fel­iratot viseli: „A. MCCCEXXI. Nicholaus Tomasi de Flore picto”. — A fenti adatokat és az említett tripti­chont először G. Müanesi kapcsolja össze Vasari: Andrea Orcagna életrajzához írt jegyzetében [20]. Majd Crowe és Cavalcaselle, az itáliai festészet első nagyigényű fel­dolgozói külön fejezetben foglalkoznak Niccolö di Tom­maso, Francesco Traini és Mariotto di Nardo művésze­tével [21]. A fenti adatok ismertetésén kívül leírják és 1. Niccoló di Tommaso: Szt. Antal apát oltára, Nápoly, S. Martino Múzeum stíluskritikailag elemzik a fenti oltárt, amelyhez analó­giaként Orcagna képeit említik a firenzei Sta Croce Cappella Medici-ben. Niccolö di Tommaso-val majd R. Offner foglalko­zott behatóbban az 1920-as években. Megkísérelte oeuvrejének rekonstrukcióját [22]. Niccolö művének tartja mindenekelőtt a pistoiai egykori antonita kolos­tor, a Convento del „T” templomának freskódíszét, amelyet az 1960-as években szakszerűen restauráltak, majd a firenzei Accademia Mária koronázását (No 8580), az Uffizi képtár Gyermekgyilkosság, Királyok imádása, Menekülés Egyiptomba c. képeit, a firenzei Home gyűj­temény Szt. Jánost és Szt. Pált ábrázoló tábláit, a Va­tikáni Képtár Jézus születése (No 137) c. képeket. R. van Marle revízió alá vette Offner attribucióit, és azokat inkább Giovanni da Milano műveihez érezte közelállónak. Az említett pistoiai freskókat helyi mester művének tartotta]^]. Antal Frigyes a XIV. század második felében Firen­zében egyre erősödő demokratikus korszák jellegzetes mestereként mutatja be Niccolö di Tommaso-t, majd így jellemzi: „firenzei származású művész, de igen erős sienai hatást mutat műveiben. Működése 1339-től 1376 utánig terjed. Művészi arculatát alapvetően Nardo di Cione és Giovanni da Milano művészete határozza meg. Giovanni da Milano-nak, az 1350—60-as évek vezető nagypolgári festőjének stüusát Niccoló di Tommaso né­piessé változtatta. A hosszú, kecses alakok sematikus, nehézkes, bábszerű formában jelennek meg.” F. Antal elfogadja R. Offner attribucióit, és tovább bővíti Niccolö di Tommaso oeuvre-jét több táblaképpel és a pistoiai Palazzo Comunale 1360-ban készült freskójával [24]. Millard Meiss a trecento második felének művészetéről adott mélyreható elemzésében mint az 1348. évi pestis utáni korszak jellegzetes firenzei művésze jelenik meg [25]- — B. Berenson mások és saját attribuciója alapján Niccolö di Tommaso gazdag oeuvre-jét állította össze [26]. Niccolö di Tommaso fenti attribucióinak kritikai vizsgálata -— úgy érezzük — nem tartozik jelen tanul­mányunk keretébe. Annak megállapítása azonban, hogy e mester azonosítható-e, vagy kapcsolatba hozható-e egyáltalán az esztergomi falképekkel, a hazai irodalom­ban elterjedt attribució miatt, kötelességünk. E vizsgá­lathoz elegendő, ha Niccolö di Tommaso legbiztosabb művét, a nápolyi Museo di San Martino-ban levő trip­tichont (1. kép) vetjük össze az esztergomi freskókkal. A technika adta eltéréseken kívül alapvető felfogásbeli különbséget érzünk. Niccolö di Tommaso oltárának főalakja az orcagnai hagyományokat folytatva, a kor művészetének M. Meiss által adott kitűnő jellemzésének megfelelően, archaizáló tendenciát mutat. A merev fron- talitásban bemutatott Szent Antal apát személytelenül fenséges ábrázolását két-két angyal átszellemült, légiesen finom alakja kíséri. Kettő közülük a kép felső részén, akép ünnepélyességét és dekorativitását fokozva anjou-lilio- mos drapériát tart, míg a másik kettő az apát előtt fél­térden állva nagy tisztelettel pengeti hangszerét. Az ol­dalképek törékeny szentjeinek megjelenítésénél a mű­vész előszeretettel mélyedt el a részletek — a ruházat, az arc, a haj, a kéz és az attribútumok — ötvösművekre emlékeztető gondos kidolgozásában. Az esztergomi freskók e táblaképpel szemben telje­sen más felfogást sugároznak. Közvetlenebb, problémát - lanabb, kiegyensúlyozottabb, derűsebb szellem árad belőlük. A trecento első felének emberközeli alakjait idézik Niccolö di Tommaso fenségesen távoli, megközelít­hetetlen jelenésnek tűnő szentjeivel szemben. Niccolö alakjai mellett szinte plasztikusan hatnak. A tartalmi és formai különbséget fokozza az esztergomi képek nagy­vonalú, sommás előadásmódja, amely vérbeli freskó­festőre utal. Mielőtt behatóbban foglalkoznánk az esztergomi ké­pek stílusával, szólnunk kell azok állapotáról és restaurá­lásáról. A falképek al fresco és al secco vegyes techni­kával készültek. így, az évszázadok alatt, amelyet Esz­tergomban a török háborúk súlyosbítottak, éppen az ábrázolás stüusa szempontjából jelentős felső festék­rétegek erősen megkoptak vagy teljesen eltűntek. A fres­188

Next

/
Oldalképek
Tartalom