Prokopp Gyula: Az esztergomi „királyi város” a 18. században (1981)
1 ) U\£ 2oöP> 84056 AZ ESZTER,GOMI „KIRÁLYI VÁROS” A 18. SZÁZADBAN Esztergom 1543-ban került a törökök kezére és tíz évnyi megszakítsál (1595—1605) 1683-ig volt uralmuk alatt. A felszabaduláskor romhalmaz vette körül a súlyosan megrongált várat. Ezt nyomban birtokába vette a császári sereg, a romok között azonban csak lassan indult meg az élet. Az új honfoglalók csak akkor jelentek meg nagyobb számban, amikor már Érsekújvár (1685J és Buda (1686) is felszabadult és Így Esztergom környékén biztonságosabb lett az élet. De még ekkor is csak a Víziváros, Szentgyörgymező, Szenttamás és a királyi város támadtak új életre a vár körül volt számos középkori település közül. ÁS első hármat a török uralom előtti földesuraik, az érsekség és a káptalan vették birtokukba, az egykori királyi Város pedig a vártól délre eső területen volt többi telepüj. A királyi város 1595-ben. Részlet a Houfnagel-féle metszetből. (Lépőid A.: Esztergám régi látképei — Bp. 1044. — 19- szám.) A királyi várost a kép jobb oldalán látható Dunaági(Kisduna), valamint a Kisdundtól kiinduló és nagy kanyarral hozzá visszatérő városfal és a fal külső oldalán húzódó árok zárja körül. A kép előterében a káptalani város (Szenttamás) romjai látszanak. Csupán a Kisduna és a hét városkaput összekötő útvonal emlékeztet a ntai belvárosra■ A városfal alsó (északi) részén levő kapu a Lőrinc-kapu, vele szemben a dél felé nyíló Budaikapu. A betű-jelhez (C) tartozó magyarázószöveg Rácvárosnak (Ratzenstadt) mondja a várost. 4'léssel együtt a budai kamarai igazgatóság rendelkezése alá került. Ez a négy városrész a maga külön életét élte és csak 1895-ben egyesült egységes várossá, bár a 19. század elejére már összeépült egymással. [1] Ennek a jogi elkülönülésnek következtében külöu- kiílön útja volt mindegyik városrész fejlődésének. A vár i7Óa-ig katonai igazgatás alatt állott. A parancsnokok gondoskodtak az erődítmény karbantartásáról, a középkor nagyszerű emlékeinek tovább-pusztulásával azonban nem törődtek. A katonaság kivonulása után a vár volt a színhelye Barkóczv Ferenc (1761—1765) és Rudnay Sándor (1819—1831) érsekek hatalmas vállalkozásának, hogy megépítsék itt a magyar katolikusság központját. Ennek a két építkezésnek a történetét, valamint a Víziváros újjászületését már megkíséreltük felvázolni. [2] Most az egykori királyi városról kívánunk szólni, pontosabban annak elsőként betelepült és egykor sánccal és árokkal körülvett belvárosáról. A 18. század első negyede után keletkezett külvárosokról (suburbium) csupán kivételesen teszünk említést. Ennek a belvárosnak a lakossága szökött jobbágyokból, [3] a nyugati országokból bevándorolt iparosokból, a vár őrseregéhez tartozó családokból, kiszolgált katonákból, néhány armális nemesből, valamint a török uralom idejéből itt maradt egy-két rác családból [4] verődött össze. Ez a népesség a budai kamara gyámkodása alatt nénd önállóságot élvezett és a középkori királyi város jogutódának tartotta magát, bár a királyi várost megillető jogokat csak I. József királynak 1708. évi oklevelével nyerte el. [5] A lakosság számáról az első adatunk 1701. évből van. Ekkor 2000 katolikus és 20 más vallású (rác) lakosa volt a városnak. 1732-ben 1500 volt a nyolc éven felüli lakosok száma. 1756-ban 4342 lakos közül 3087 volt nyolc évnél idősebb. 1789-ben 5181 főnyi lakosságból 3068 volt nyolc év felett. Nemzetiség szerint a lakosság négyötöde volt magyar, egyötöde pedig német. Volt még kevés szlovák és rác is. [61 1712-ben a nádor felhívására Így számol be a városi tanács a város helyzetéről: A vár parancsnoka mintegy 200 házat romboltatott le, hogy azok anyagával megerősítse a várat. Romon kivül alig látni mást, néhol még romot sem. A lakosság menekülni kényszerült és koldusként tért vissza. A jelentéshez mellékelt kimutatásban név szerint felsorolja a háztelkek tulajdonosait. Ezek a rendi állás szerint így oszlanak meg: 8 nemes, 12 szenátor, 4 fertálymester, 89 polgár, 82 polgárjog nélküli lakos (inliabitator), 9 a vár őrségébe tartozó tiszt, 22 várőrség- beli katona (gregarii), összesen 226 személy. Ezzel szemben — a postaházzal együtt — mindössze 157 ház van a városban, a többi üres telek. A házak közül csak hat van kőből, a többi vályogból, vagy földdel tapasztott sövényfonatból. A kőházak közül is csak egy a kétszintes. [7] Fél évszázaddal a felszabadulás után Bél Mátyás igy ír Esztergomról: [8] „Esztergom közepes nagyságú város háromszáz lépésnyi távolságra az azonos nevű vár felett [9] ... A mostani város a réginek romjaira telepedett, de sokkal kisebb kiterjedésben. Hosszúsága ugyanis alig ezer lépés, az egykori város többi részen szántóföldek vannak. Falak sem övezik a mostani várost. A törökök által szétdúlt városfalnak csak romjai vannak meg, a csekély mélységű városároknak is csak a nyoma látható. Ez övezi a házakat keletről és délről. A város többi oldalát a Duna-ág védelmezi... A házak szépen, rendben sorakoznak. Azon a részen, ahol Szenttamás városkával határos, összeszűkül a város és ez a szoros rész előbb csak két utcára, majd — amint lassanként szélesedik — mindig több utcára osztódik és szétterül. A középen piacnak alkalmas tér van, amely művészi munkával készült ► *» TANULMÁNYOK