Prokopp Gyula: Barkóczy Ferenc esztergomi érsek építkezése (1977)
azonban, hogy a várnak Barkóczy részére való átadása mindaddig nem történt meg, amíg Barkóczy írásban nem kötelezte magát az erődítményeknek épségben való fenntartására (1761. december 15.). Tény továbbá az is, hogy e kötelezettség feloldásáról Barkóczy csak 1763. március 10-én kapta az első, még csak szóbeli értesítést, magát a kötelezvényt pedig csak ugyanez év augusztus 31-én kapta vissza. Ez időpontok előtt semmi szükség sem volt olyan terv készítésére, mely a kelet felé eső erődítmények lerombolását kívánja. Annak a tervnek kell tehát a korábbinak lennie, amely érintetlenül hagyja a vár erődítményeit, vagyis a Hartmann-féle másolatból ismert tervnek (3. kép). Az pedig, hogy a fa-modellben ábrázolt tervnek Canevale a szerzője, azért nem valószínű, mert 1762. február óta már okmányok bizonyítják, hogy Hillebrandt volt Barkóczy építésze. Canevale közreműködésére 1762 januárjából, illetőleg — ha valóban ő volt az Esztergomban szemlét tartó két építész egyike — ugyanez év márciusából van az utolsó adat. Végül rá kell mutatnunk arra is, hogy Mojzer szerint is valószínű, hogy Canevale bécsi működésének elején más építész (Servandoni) mellett mérnökmunkatársként tevékenykedett (i. m. 490. o.) 18 PE~ AEV. no. 1343. és 1326. 19 PE —AEV. no. 1343. 20 PE-Archívum saeculare — Titulus 1. 21 Az eredeti szöveg: ,,Delinatio inchoati archieppalis horti Strigoniensis, Fascis delinea- tionum et idearum pro ecclesia, residentia archiepiscopali, capitulari, seminario Strigoniensi, continens frusta 68, Delinatio veteris basilica metropolitanae Strigoniensis, prout per planationem arcis Strigoniensis ejus fundamenta détecta sunt, Item delineatio fundamentorum alterius ecclesiae, úti praepostiti S. Stephani de Castro Strigoniensi, per eandem planationem opinamur detectorum.” 22 Jelenleg a Főszékesegyházi Könyvtár őrzi. 23 Az eredeti szöveg: ,,12. Profil zu dem Seminarium in Gran — 1764 — auf Eeinwand — anonym. 13. Zwey Grundrisse von einer ansehenlichen Kirche, probabilius primati Barkóczy transmissae, occasione erigendae ecclesiae Strigoniensis — anonym — in tela attrita. 24. Grundriss und Situations Plan der Graner Gebäuden von Jatzig Ing. 32. Profil von der Kirche, nach der Eange, mit dem Gang von Seminario und Facad von Capital Gebäuden — des Primas Barkóczy in Gran project — anonym — in tela. 33. Grundriss der Barkóczyschen Kirche in Gran — 2 Blätter auf Eeinwand — anonym. 34. Profil durch die Mitten der Cuppel mit ihren Capellen und Profil durch die Mitten der Kirche, mit denen angehängten Capellen der Primat. Barkóczyschen Graner Kirche — 1764 — 2 Blatt — anonym — auf Eeinwand gezogen, detto Facade der Kirche und des Pallastes — zwey Blätter — auf Eeinwand. In allen 4 Blätter. 35. Grundriss der Barkóczyschen Graner Gebäuden in 4 Blättern — anonym. 36. Plan der Primat. Barkóczyschen Graner Gebäuden, gezeichnet durch den Baumeister Anton Hartmann. Ein grösser Blatt, auf Eeinwand gezogen. 3 7. Fundamenta veteris ecclesiae Strigoniens, delineata per anonym. Detecta per planationem arcis annis 1762 et sequentibus — folia duo.” 24 Jacig György mérnök — egyszersmind Esztergom vármegye mérnöke is — 1780. évben lépett az érseki uradalom szolgálatába. (Schematismus officialium — 17. o.) 25 A 288x180 cm méretű rajz előlapjának felirata: ,,Dieser Plan ist durch den Herrn Baumeister Anton Hartmann gezeichnet worden.” Továbbá a felső bal sarokban: ,,A. 1764.”, A hátlapon: „Plan der Barkóczyschen Graner Gebäuden.” és a jelzet: „IV. no. 36.” — 1976. évben az Országos levéltár restaurátor-műhelyében új vászonra húzták a kilenc rajzlap terjedelmű rajzot, egyszersmind a könnyebb raktározás érdekében a lapokat elválasztották egymástól. Az 1764. évszám (amely egyébként is nyilván utólagosan került a rajzra) nem jelentheti sem a terv készítésének, sem a Hartmann által végzett másolásnak dátumát. Nem lehet a tervkészítés dátuma, mert 1764-ben már megszűnt a várfalak fenntartásának kötelezettsége, sőt már javában folyt a keleti erődítmények bontása. De nem lehet a másolat készítésének dátuma sem, mert ebben az évben Hartmann még nem volt építőmester. A Vácról származó Hartmann Antal ugyanis 1791. május 30-án halt meg Esztergomban, 50 éves korában. így tehát nem lehetett idősebb 22 évesnél, amikor 1763. február 7-én, mint „honestus juve- nis” az esztergom-belvárosi plébánián házasságot kötött. Oratsek Ignác pallérjaként dolgozott a várbeli építkezésnél és csak Oratsek halála (1767. okt. 20.) után 1768. február 22-én kapott polgárjogot. Polgárjog nélkül pedig nem lehetett mester. Hogy a Hartmann-féle másolat a többi rajzzal együtt nem került Budára átrajzolás végett, arra utal, hogy az átadott és megsemmisült rajzok között ott volt ennek a másolatnak az eredetije is. 26 Kemp Mihály (1792 — 1865) 1827-től 1840-ig volt prímási könyvtáros, 1745-től pedig esztergomi kanonok. — Kollányi, 464. o. 27 ME. —III. kötet, 666. old. és Prokopp Gy.: Packh János (Művészettörténeti Értesítő — 1974. 28 Mathes János 1799. óta a prímási uradalom tisztje, Rudnay prímás korában alszámvevő és az építkezés felügyelője. A „Veteris arcis Strigoniensis .... descriptio” című műve (Esztergom — 1827.) fontos forrásmű. 29 ME —II. kötet 737. old. és Prokopp Gy: Kühnel Pál építész (Művészettörténeti Értesítő — 1972.) 30 ME —IV. kötet 249. o. 31 Eepold Antal (1880-1971.) 1917. óta esztergomi kanonok volt. Nevéhez fűződik az árpádkori királyi palota maradványainak feltárása. 32 Nemzeti Újság 1928. február 12-i számának mellékletében: „Az új magyar Sión első terve.” 33 A modell jelenleg is a mintateremben van, de — sajnos — már megcsonkult állapotban. 34 Az esztergomi főszékesegyház — Budapest, Franklin - társulat — 1929. — 9. o. 35 Nemzeti Újság — 1933. január i-i számának mellékletében: Ki csinálta az esztergomi bazilika első tervét? 36 Balogh: — 115. o. 37 Balogh: — 114. o. — PE-AEV. no. 1343. 38 A kiadások részletezése: ácsok munkadíja 2414 forint 90 dénár kőmívesek ” 1225 45 ” kovácsok 364 ” 82 ” lakatosok ’ ’ 203 ” 95 ” kerékgyártók ’ ’ 91 ” 19 ” szíjgyártók ” 15 ” 40 ” asztalosok ” 17 ” 83 »» márványfaragók ” 450 ” »» kőfejtők 807 ” 15 lőporért 40 ” 83 >> téglaégetők ” 253 ” vasárukért 372 40 épületfáért 4554 ” 36 Összesen: 10811 forint 28 dénár 39 Emelőgép az építési anyagoknak a Várba való juttatására. 40 PE —AEV. no. 1343. 41 A kiadások részletezése: az éves alkalmazottak (építési felügyelő és írnok, kovácsmester, kocsimester, kocsisok, bivalyosok) fizetése 2600 forint hajók vásárlása 568 forint 50 dénár mecenzéfi kubikusoknak 9585 ” kőfejtőknek 3807 ” — ” mészégetőknek 274 ” — téglaégetőknek 727 ” 45 15 mázsa lőpor 423 ” 50 épületfáért 2977 50 marványfaragónak 1120 ” ” kocsigyártónak kőmívesek, ácsok, kőfaragók és napszámosok bérjegyzékeire 428 ” — 10690 ” 39 ” egyéb 1292 ” 25 ” Összesen: 34493 forint 59 dénár 42 Mathes — §. 43. 43 A mecenzéfi kubikusok elszámolása szerint 5690 gödröt ástak ki a csemeték számára. Az elszámolásnál utalnak arra, hogy — úgy mint a régi egri szerződésnél — 18 gödör kiásását egy köböl föld kitermelésével vették egyenlőnek. — A csemetéket Mertinger Kristóf pozsonyi kertésztől vásárolták. — Az esztergomi uradalom 1764 — 1766. évi számadásai szerint saját kertésze volt a kertnek Schöller Ignác személyében. 44 Methes — §. 25. 45 Ipolyi Gáspár (1710? —1762) 1749-től esztergomi kanonok (Kollányi — 355. o.) — Mathes (45 — 54. o.) közli Jankovich Miklóshoz írt öt levelét, amelyekben említést tesz a Barkóczy-féle építkezésről is. 46 Hyross János (1715? —1780) 1760. óta esztergomi kanonok. (Kollányi: 373. o.) 47 A káptalan 1763. évi jelentése Barkóczyhoz. — PE —AEV. no. 1343. 48 Kovách Ádám (1756 ? —1830) 1820 óta esztergomi kanonok (Kollányi — 438. o.) „História parochiae Héregiensis et mei aevi” című kéziratos művét (két kötet) a főszékesegyházi könyvtár őrzi (MSS. II. 39. — 2. kötet.) — (A továbbiakban: Kovách.) 49 Mathes — §§. 26 — 28. 50 „Ecclesia............. quam post fata primatis Barkóczy, Maria Theresia regina, quasi pro perpetuo impedimento continuatio- nis, intra ipsa fundamenta basilicae Baróczyanae, ingenti sumptu aedificari curavit.” — írja Kovách — uo. 51 Görgey Márton (1738? —1807) 1777-től esztergomi kanonok, kevéssel halála előtt pécsi püspök. (Kollányi — 389. ..) Az általa felállított kálvária-csoportot 1822-ben a szt. Tamás-hegyre helyezték át. (Mathes — §. 99.) 52 Kovách - uo. Prokopp Gyula 269 ff^4