Mojzer Miklós: Az esztergomi Keresztény Múzeum képtárának útmutatója (1958)

II. Terem

Sambachnak egy különösen friss színvázlata nagyobb oltárkép előkészítő terve.

Johann Martin Schmidt mozgalmas két képe ugyancsak az osztrák későbarokk emlékeiből való.

A többi műfajokat, — csendélet-, tájképfestészet — a prágai Seitz, a német Christian Hilfgott Brand képein mutatja be a kiállítás. A korabeli német iparművészetről a vitrinben elhelyezett rokokó porcelán-figurák és eszközök s egy nagyméretű gobelin, „Dávid és Bethsabé eljegyzése” nyújt vázlatos képet.

A XIX. század egyházi tárgyú művészetéből sok művel képviseltek a nazarénus festők, akik új egyházi művészet megteremtésére törekedtek. Székhelyük Róma volt ; hazája legtöbbjüknek Németország s magyar is akadt közöttük, mint az 1920-ig élő Szoldatits Ferenc. Őszinteségük és eszményeik tisztasága kétségbevonhatatlan, de megvalósításuk nem esett a fejlődés irányába. Kismesterek maradtak, akik a régi művészet tanulságait variálgatták. -— Egyik német előfutáruk szép Madonna-képén még barokkos hagyomány érződik. Gebhardt Flatz is a korábbi mesterek közé tartozik, míg Szoldatits a későbbi nemzedék népszerű festője. — Az Esztergomban is dolgozó Sattler Hubert a veduta-festésnek pontos, jólrajzoló mestere ; római képei mellé Simor prímás megrendelésére festi meg a „magyar Róma” bazilika- és várkoszorúzta hegyét.

Az osztrák Franz Cauzig még a XVIII. században kezdte pályafutását. Kiállított nagy tája a korai klasszicista tájfestésnek érdekes emléke. Nagytávlatú, kis szereplőkkel népesített monumentális tájszínpad a jellegzetes motívuma ennek a festészetnek, melynek szinte kizárólag németek a művelői. — A barokk és biedermeier váltásának idejében nagyrabecsült arcképfestők a bécsi Lampi-család tagjai; két kiállított kép jól reprezentálja művészetükből az ifjabb Johann Lampiét.

A kispolgári, szelíd érzelmességű biedermeier korából kiemelkedő mű a népszerű bécsi Georg Waldmüller : „Anyai boldogság” c. képe. Az otthoni békés örömök körében fogant, mint Carl Blaas : „Hintázók”-ja, vagy a francia Horace Vemet „Haj óvontatói”, akiknek nem nehéz a munka és úgy tartozik hozzájuk, mint színes ruhadarabjaik, vagy egy időt töltő kedvtelés. — A Magyarországon sokat dolgozó August Pettenkoffen egy kis képével szerepel a kiállításon.