Meszlényi Antal: A százéves esztergomi Bazilika (1956)
A felszentelő: Scitovszky János. CONSECRAVIT
tak. S amikor most hosszú évtizedek fáradságos munkájával és áldozatkészségével, a romok eltűntek, és helyükön felemelkedett az új bazilika, Őfelségének jutott az a szép szerep, hogy jelenlétében a réginek helyén emelt Isten háza felavattassék, felszenteltessék, és az isteni tiszteletre megnyittassék. S volt még szava a körülállókhoz is. Ti pedig — úgymond — keresztények, kedves híveim, e szent hajlékban és mindenütt az Úristent dicsőítsétek egész buzgósággal, s a királyt tiszteljétek teljes engedelmességgel! így fogjátok megadni az Istennek, ami az Istené és a császárnak, ami a császáré! Úgy legyen! A rövid megszakítás után tovább folytatódik a szertartás, és annak végeztével kezdődik az ünnepélyes mise, Liszt partitúrájának kíséretével és közben a szentbeszéd. Farkas Imre (1851 — 1866) székesfehérvári püspök az ünnepi szónok. A Jelenések könyvéből (21., 3.) kiindulva, adja meg a templom értelmét, mikor így szól: nézd, ez Isten hajléka az emberek között! Ő velük fog lakni, azok pedig az ő népe lesznek, és maga Isten lesz velük. így volt ez régen, de amit Szent István, Jób, Telegdi Csanád, Széchy Dénes alkottak, az a tatár és török után elenyészett. Utána 300 évig árválkodott a Sión hegye, de a régi nagyok helyébe léptek az újak, a lánggal élő három érsek: Sándor, József és János! Ők voltak azok, akik a viharvert, de a keresztény magyarnak feledhetetlen helyen az igazságában is irgalmas Atyának isteni emlékezetét megújítva, egy egész nemzet köteles adóját dicsőén lerótták. Ezen fölséges, a keresztény művészet, a művészeti kereszténység remekei, ezen remek áldozatok között nagy neveiket, szép lelkűket, mennyei érdemeiket, amíg áll és él, áldani fogja a haza, az Anyaszentegyház és az emberiség. Nagyot cselekedtek, tehát méltó a hálás emlékezés rájuk! De ugyanígy kötelesség a hódolat Istennel szemben, aki ezt a helyet kiválasztotta ismét hajlékának, hogy köztünk lehessen, és vér nélkül nap-nap után feláldozza magát. Lelkűnkből tör ki a felkiáltás: milyen édes^a te hajlékod seregek Ura! Vágyódik lelkem, epedve sóvárog az Úr csarnokai felé! Szívem és lelkem újjong az élő Isten elé (Zsolt 83., 2—3.). Áldja ő is az Urat, a föld és ég Istenét, hogy ahol igazságának ostora rettenetes dolgokat idézett elő, magának ismét hajlékot választani, és atyai szeretetének kaput nyitni ismét kegyes volt. Imával zárja szónoki szavait: tekints Uram Szent István, Boldog Gizella, Szent Adalbert és Szent Imre érdemeire és ne szűnjél meg atyja lenni e nemzetnek, amint voltál. Áldd meg a királyt, hogy sokáig hatalmas fejedelme, bölcs apostola legyen hű nemzetének. Áldd meg a nemzetet, hogy szüntelen öröme, jobb keze, dicsősége legyen az apostoli fejedelmének! Legyenek 26
