Kőrösi László: Korrajzok: Vaszary Kolos (1895)

is viselni azt a közjogi méltóságot, mely egyházi állásomhoz kötve van, ha hazám bármi jogaiból tudva és akarva csak egyet is feladnék? Nem volnék méltó! Avagy méltó volnék-e egy pillanatig is hordozni e keresztet, a melyet mint egyházi állásom jelvényét mellemen viselek, ha tudva és akarva egyházam ügyét — bármily kicsiben is — elárulnám? Nem volnék méltó!

Épp azért, mert felelősségem nagy súlyát érzem, bár ott, a hol és akkor, a mikor kellett, nyíltan, igen világosan szólottám, szükségesnek találom, hogy mielőtt szétmegyünk, hozzátok is, kik a főegyházmegye híveinek lelki gondozói vagytok, s igy szivemhez oly közel álltok, e nehéz időkben tájékoztatás végett röviden, de őszintén, mint itt az Ur oltára előtt kell, szólhassak.

Nem a világ általános helyzetéről akarok beszélni. — Minek ?

Hisz ezt a tegnap tartott utolsó elmélkedésben oly élénk és megrázó vonásokkal láttuk rajzolva, hogy a kép nem egyhamar fog elmosódni emlékünkből! Nem is arról az elégedetlenségről, arról a nyughatatlan- ságról és forrongásról akarok szólni, melyek dominálnak az egyesek szivében úgy, mint a családokban és a társadalom minden rétegében, nemcsak hazánkban, hanem a világ minden államában.