Kőrösi László: Korrajzok: Vaszary Kolos (1895)

247 mosd, Ölbő, Tényő és Szent-Mártön csak­hamar fellendültek. Az állomány (juhokat kivéve) megkétszereződött, a legelőket, réte­ket feltörték, javították; erdősítettek, fási- tottak, homoki szőlőket ültettek. A jó termés gyümölcsei voltak azután az újonnan alakult pusztai iskolák, a falusi kis­dedóvók, a tihanyi templom restaurálása, a győri főgimnázium, a radai templom, Balaton- Füred emelése s évenkint vagy harminczezer forint a szerzet tagjainak művelődésére. 1892. febr. 9-én tisztelegtek a herczeg- primásnál a gazdatisztek. Mattyasovszky Lajos, Simor prímás kedvelt jószágigazgatója, vezette a hatvan tagú tisztelgőket. A prímás a vezető üdvözlő beszéde után a következő kinyilat­koztatásokat tette: — «Mint főapát hat évig vezetvén a pannon­halmi szt. Benedek-rend gazdasági ügyeit, némi gyakorlatot és tapasztalatot szereztem a gazdálkodás körül. Eddigi tapasztalataim meggyőztek arról, hogy mai napság már nem lehet azon alapelvek szerint gazdálkodni, melyek még egy-két évtized előtt divatban voltak. A forgalom és közlekedési tényezők rohamos változása és átalakulása az egész gazdasági rendszer átalakítására kényszeri- tette a gazdákat. Nem lehet ezentúl tisztán a szemre és gyapjúra alapítani a gazdálko­dást, hanem nagyobb figyelmet kell fordi-.

Next

/
Oldalképek
Tartalom