Kéményfy K. Dániel: Vaszary Kolos 1855-1905 (1905)

A tanári pályán

55

Amily fokban keltett bámulatot értelmi ereje és léleknemessége, oly fokban gerjesztett aggodalmat egészsége. Már gyermekkorában vézna és gyenge volt. Tanár korában a kávészínű télikabátot és a meleg föveget le nem tette addig, míg az idő határozottan fel nem melegedett. Nagy hajlandósága volt a torok- és gyomorbajra; különösen az előbbire, azért iskolába menet és jövet fekete selyemkendővel szokta bekötni a nyakát. Amily fázékony volt mindig testi szervezet tekintetében, ép oly meleg érzésű volt lélekben. Betegségében óvatosan kúrálta magát, fürdőkbe járt, és ime Isten ügy rendelkezett, hogy a gyönge egészségű ember hosszú tanári és irodalmi fáradsága után ma már túl van a hetven éven és megérte aranymiséjét . . .

Betegsége tanítványainál mindenkor részvétet keltett. Nemcsak az igazgató iránt érzett tisztelet és szeretet keltette ezen részvétet tanítványainál, hanem mert az ő előadásának hiányát megsínylették. Néha hónapokig is helyettesítették s a helyettes persze más módszert követett. Amíg Vaszary Kolos azt szerette, ha saját szavaival, önálló gondolkodása alapján mondja el a diák leckéjét, addig egyik-másik helyettes szószerint követelte meg a nagy anyagot s az eredmény természetesen kevés volt, mert csak máról-holnapra tanultak a diákok. „Nagy örömmel vártuk — írja egyik tanítványa — midőn értesültünk róla, hogy betegségéből felgyógyulva, újra átveszi tantárgyát. Mindig kellett nála tudni mindent, de ez nem okozott nehézséget, mert játszva ment a tanulás.“