Kéményfy K. Dániel: Vaszary Kolos 1855-1905 (1905)

Magyarország hercegprímása

179 igazságra, arra intette tanítványait, hogy az apák bűneit temessék a sírba, az erényeket tartsák emlékezetükben, mellyel aztán annak idején küzdjenek. Finom kedélyvilága és erős logikája mindig egyensúlyban maradt. Magyará­zatai alatt, hol a hazafias tűz sugárzott ki szeméből, hol a boncoló kés villogása tört ki belőle. Szíves volt úgy tanártársai, mint tanítványai iránt, de e mellett nagyon önérzetes. Szellemének nagyságát keve­seknek mutatta, szerencsétlenségét senkinek. Az oppor­tunizmussal büszkeségből nem élt, ami természetesen nem vált előnyére a gyakorlati életben. Jó pszichológus volt s mint ilyen, hamar felismerte tanítványait. Már rövid beszélgetés után látta fogyatkozásaikat, az önálló gondol­kozás hiányát, a nevetséges hiúságot s ilyenkor szere­tettel korripiált. Sok tanár nagyon kapkod a tanítványok előtt való népszerűségért, még pedagógiai szempontból erkölcstelen úton is. Ő előtte ez a népszerűség-hajhá- szás ismeretlen fogalom volt, lelkületével azonban mégis minden tanítványának szívében melegágyat vetett Amennyire nem szerette a népszerűséget, úgy kerülte természetesen a feltűnési alkalmat. Nem olvadt bele abba az éhes tömegbe, mely napjainkban ezt annyira hajhássza. Ez a tartózkodása a nyilvánosságtól, a pose-tól, a szerepléstől, a jubileumok s tömjéneztetések korában, rendkívüli jelenség volt s ma is egyik jel­lemző szép vonása. Még a tanári jogos szerepléstől (pl. osztályfőnök) is, ahol lehetett szeretett menekülni, s ha valami tisztség vagy a magány között kellett választani, habozás nélkül az utóbbit választotta. Előadásait a fel­12*

Next

/
Oldalképek
Tartalom