Kéményfy K. Dániel: Vaszary Kolos 1855-1905 (1905)

Magyarország hercegprímása

168 után szobájában egyedül költi el rövid ebédje't. Ebe'd után, ha jó idő van, sétál a budai bástyán és kiosztja szegényeinek az alamizsnát. Visszajövet elvégzi breviá­riumát, majd könyveket olvas és búvárkodik; alkonyat felé elbeszélget egyik-másik udvari papjával vagy néha valami bizalmasának látogatását fogadja. Este valami csekély vacsorát elkölt s idejében nyugodni tér. Ezt az egyszerű napirendet csak nagyobb látogatók, hivatalos elfoglaltságok, funkciók vagy rendkívüli körülmények változtatják meg. Az ünnepeltetést, nyilvános szereplést nem szereti. Csak akkor tesz kivételt, amikor már állásából folyólag azok eló'l ki nem térhet. Méltóságá­nak inkább terheit, mint eló'nyeit viseli. Saját énjére legutoljára gondol s méltóságának inkább gondját, mint kényelmét keresi. Sokat foglalkozik szegényeivel s éppen azért a fösvénységet mindenkiben, de különösen papjai­ban ki nem állhatja, mert nézete szerint a pap fölöslegét fordítsa javarészt közjótékonyságra. Ami kellemetlen, arról nem igen szeret beszélni. Ki nem állhatja a denun- ciációt; mihelyt valaki másról kérdezetlenül kedvezőt­lenül nyilatkozik, vagy hallgatásra inti, vagy észrevétlenül átsurran fölötte. A hízelgőket nem szereti s ez magya­rázza meg, hogy nála nincsenek kegyencek, nem érvénye­sül semmiféle papi kamarilla. Magas méltóságában nem érezteti, hogy ő kicsoda; egyszerű, alázatos s inkább atyának, mint főpapnak mutatkozik. Magas állásában is mindig a régi ember marad, mert mint a történelem tanára, sokszor ismételte magában macedóniai Fülöp mondását: „Nézd meg árnyékodat, váljon nagyobb leszesz-e?“

Next

/
Oldalképek
Tartalom