Kéményfy K. Dániel: Vaszary Kolos 1855-1905 (1905)

Magyarország hercegprímása

157 legfőbb igyekezete, hogy az Isten háza legjobb karban legyen. A számos templom-restauráción kívül legszebb alkotása az új verebélyi templom, melyet Cziegler Győző tervei szerint román-stilben építtetett. Az a kimutatás, amit közjótékonyságáról, adakozá­sáról és egyéb kiadásairól nyújtottunk, nem mondható teljesnek, mert tudvalevőleg, az ő privát adakozása nem kerül a nyilvánosság elé. De a feltárt összeg is elegendő bizonyítékot nyújt arra, hogy Vaszary Kolos közjótékony­ságát az evangélium szellemében gyakorolja, a társadalmi nyomort enyhíti, feledteti az özvegyekkel, árvákkal, bete­gekkel a nélkülözés terheit, fölszántja a könnyeket, hogy Isten dicsőségét és polgártársai üdvét szolgálhassa. Arany­miséje alkalmából újból 230.000 koronát osztott ki val­lásos és kulturális célokra. * * * Korunk mozgató eleme az iskola-kérdés. Állam és egyház egyaránt tudják, hogy akié az iskola, azé a jövő. Mindkét fél igyekszik tehát hatalmát az iskola fölött megtartani. Az állam erősebb, mert több anyagi s hatalmi eszköz áll rendelkezésére, az egyház védekezik az államo­sító törekvések ellen s látja, hogy csak anyagi eszközök­kel, az áldozatkészség erejével lehet iskoláinkat legalább felerészben felekezeti jelleggel biztosítani. Nagyon sok akadályt gördít az állam a felekezeti iskolák elé, az általános államosítást minduntalan felvetik s ez a körül­mény befolyásolja az egyháznak újabb időkben a katho- likus iskola ügyében tanúsított magatartását.

Next

/
Oldalképek
Tartalom