Kéményfy K. Dániel: Vaszary Kolos 1855-1905 (1905)

Magyarország hercegprímása

123 A megpróbáltatás napjaiban a főpásztor fölkeresi nyájának őrzőit, az ő papjait, hogy midó'n megosztja velők a nap keserveit, egyúttal összeforrjon velők a bizalomban s felvértezze őket a további bajtársi küz­delemre. Vaszary Kolos is így tett, midőn az 1894. augusztus végén tartott esztergomi lelkigyakorlatokon maga köré gyűjtötte papságát és kiöntötte előttük szív­jóságát, odaadását. A redők elsimultak homlokáról, csak azt a vigaszt ragyogtatta vissza, melyet lelke át- érzett. Kifejezést adott azon szomorúságának, hogy a hivatala felelősségéből származó gondjai miatt eddig nem gyú'jthette maga köré papjait. Kicserélte tehát velők mindjárt az első találkozás alkalmával szívét, hogy együttesen tegyék az egyház és a haza oltárára. Nem közönséges lelkigyakorlati allokuciók voltak ezen alka­lommal mondott beszédei, hanem különösen a lelki- gyakorlatok végén tartott beszéde, valóságos érseki be­számoló az eddig átélt sáfárkodásról az Úr oltára előtt. Előre bocsátva vezérlő elveit: si maledicimur, benedici- mus; si persecuti sumus, sustinemus, si blasphemamus, obsecramus, — elmondotta papjainak,, hogy mielőtt nagy felelősséggel járó állását elfoglalta, esküje letétele előtt kijelentette illetékes helyen, hogy az egyház és állam közötti békét helyre akarja állítani, de egyúttal kijelen­tette azt is, hogy egyháza tanításától egy hajszálnyit sem fog eltérni. S minthogy — in rebus fidei et morum egyedül a római Szentszék határozatai érvényadók, ő se ismerhet el az érintett hitbeli s erkölcsi tanokra vonat­kozólag mást illetékes irányítónak, mint a római Szent-

Next

/
Oldalképek
Tartalom