Kéményfy K. Dániel: Vaszary Kolos 1855-1905 (1905)
Magyarország hercegprímása
97 május 17-én a szabadelvűdért értekezletén Csáky Albin gróf kultuszminiszter kijelentette, hogy az 1868-ki 53. törvénycikket illetőleg a kormány álláspontja nem változott, a törvény módosítása kizárt s a kormány a polgári anyakönyvvezetést fogja elsőnek behozni. Elősegítette a kormány magatartását Apponyi Albert grófnak egyházpolitikai állásfoglalása. 1892. május 27-én megtartja híres és a politikai helyzetben fordulatot előidéző képviselőházi beszédét. Hozzájárult Irányi Dániel általános vallásszabadságot követelő határozati javaslatához és bár az 1868-iki törvényt szerencsétlennek tartotta, nem osztotta azok felfogását, kik egyedül a revízióban gondolták a vallási béke helyreállítását. A békét a teljes lelkiismereti s vallásszabadság behozatalában látta, mely egyúttal szerinte a revíziónak, a szülők rendelkezési jogának visszaállításával, logikai következménye és megakadályozója annak, hogy az országban katholikus felekezeti párt támadjon. Viharos tetszéssel találkozott Apponyi azon új kijelentése, hogy „a házassági kötelék mostani állapota hazánkban lazább és kevesebb tekintetben s tiszteletben részesül, mint Európa bármely más országában“ és hogy ezeknek a „botrányos állapotoknak“ csakis akkor vetünk véget, „ha családi jogunkat a jogállam és jogegyenlőség fogalmának követelményeihez képest átalakítottuk.“ Apponyinak ezen fellépése természetesen váratlanul érte a kormányt. Ekkor már kiszivárgott az a hír, hogy a kormány a katholikus klérus által megindított lavinát csak a polgári házassággal, állami anyakönyvvezetéssel 7