Kéményfy K. Dániel: Vaszary Kolos 1855-1905 (1905)
Magyarország hercegprímása
93 Te éretted, Felséges Királyom, ma egy ország, egy nemzet borul arcra és millióinak szerető szívéből az Úrhoz ez áhítatos ima száll: „Isten áldd meg, tartsd meg a királyt!“ Istenbe vetett hitünk és jogaink igazságában való kitartásunk jutalmául Téged adott Felséges Király nekünk az Ég és áldásául a szent frigynek, melyet a trónhoz e hű és szabad nemzettel alkotmányunk talaján ma egy negyed százada kötöttél, megérnünk engedte ez örömnapot, hogy hálát mondjunk a királyok és nemzetek Urának, Istenének. Ma huszonöt éve, hogy Felséged a magyarok királyává koronáztatott. Rövid idő egy nemzet, — de hosszú egy ember életében. És e huszonöt évnek nem volt egyetlen napja sem, mely fogyatkozni látta volna a magyarnak törhetlen hűségét, haza- fiúi lelkesedését, alattvaló szeretetét Felséged fölkent személye iránt. A mit a legnagyobb hadvezérek karddal, vitézséggel megvívni nem tudnak, a minek meghódításához a fejedelmi hatalom minden eszköze, minden hadserege, minden kincse kevés: a hódítás eme győzelmét Felséged huszonöt év óta napról-napra kivívja jó szívének honatyai érzelmeivel, királyi erős lelkének törvénytartó alkotmányos hűségével e nemzeten. Felséged meghódította e nemzet szívét. Hogyne hódította volna meg?! Hisz mi tudjuk, hogy mióta szent ősödnek, Istvánnak koronája érinté fejedet, a magyar birodalomban senki sem volt, aki alkotmányunkhoz hívebb lett volna, senki sem volt, aki törvényeinket jobban tisztelte volna, aki a haza iránti kötelességeket nagyobb buzgalommal teljesítette volna, mint Felséged. A király első lévén a jogokban, első tudtál lenni a kötelességekben is. A legelső magyar ember a vallásos, a lovagias érzelmekben, a szó bölcseségében, a tettek bátorságában, az igazság, a mérséklet és az egyszerűség szeretetében, nem a hatalom zsámolyává, hanem a fáradhatatlan munka oltárává teszed a trónt s rajta az odaadás áldozatává az uralkodást. Egy hű nemzet érzelméhez egészen méltó tehát, hogy midőn az isteni Gondviselés egy negyedszázadon át jó királlyal áldotta meg őt és erőt adott neki, hogy a közbéke oltalma alatt a nemzeti haladás és felvirágzás termékeny munkáját elvégezze, egy ily hosszú időnek határán megálljon, örömre gerjedjen, ünnepet üljön emlékére a nagy közjogi eseménynek, mely koronát adva a
