Horler Miklós: A Bakócz-kápolna (1987)
A mű sorsa
szint-süllyesztés egy része, így a Bakócz-kápolna eredeti helyzetében már semmiképpen sem kapcsolódhatott volna a nyolc méterrel alacsonyabb szinten épülő új székesegyházhoz. Ha különállóan akarták volna megőrizni, akkor is le kellett volna süllyeszteni a már kialakulóban levő új szintre. Valószínűleg így született az a gondolat, hogy ha eredeti helyén már úgyis le kell bontani a kápolnát, akkor kapcsolják szervesen az új székesegyház testéhez, aminthogy eredetileg sem volt teljesen szabadon álló épület. Kühnel második terve már e szerint a koncepció szerint készült, és lényegében a végső megoldás alapelrendezését vázolta fel. A székesegyház már a maihoz hasonló, hossz- és keresztszámyakkal bővített centrális, kupolás tér, téglalap alakú alaprajzi tömbbe befoglalva, melynek négy sarkán elhelyezett sekrestyék és kápolnák közül az egyik az áthelyezett Bakócz- kápolna. így jutott el Bakócz műve sorsának új szakaszához, amikor megszűnt a középkori Szent Adalbert-székesegyház utolsó maradványaként önálló életet élni, és külön megjelenését teljesen elveszítvén elnyelte az új klasszicista székesegyház hatalmas tömbje. Kühnel tervén a kápolna még megtartotta eredeti tájolását, s így bejárati nyílása is a székesegyház belső tere felé fordult volna, bár a terven ez be van falazva. Előtte egy oszlop áll, és a bejárat számára csak egy kis ajtó maradt. A munkák folytatását aztán Kühnel javaslatára Johann Baptist Páckhra, a szintén kismartoni építészre bízták, aki némileg leegyszerűsítette Kühnel elképzelését, a Bakócz-kápolnát pedig 180 fokkal elfordított helyzetben illesztette be az épületbe. Ezzel végleg megpecsételődött a Bakócz-kápolna sorsa, és külső megjelenésének egyik legfontosabb, még meglévő eleme: bejárati keretarchitektúrája pusztulásra ítéltetett. Hogy ez milyen veszteséggel járt a művészi összhatás szempontjából, arról már a mű elemzése során számot adtunk. A káptalan egy darabig aggályoskodott, de a prímás elhatározását nem tudta megváltoztatni. 1822. április 23-án, Szent Adalbert ünnepén letették az új székesegyház alapkövét, és azonnal megkezdték az alapozási munkálatokat. Első ütemként a Bakócz-kápolna új helyén megépítették a kriptát, ahová aztán a kápolna barokk kori kriptájában nyugvókat helyezték át. Magának a kápolnának az áthelyezésére 1823-ban került sor, Páckh igen gondos előkészítő munkája után. Mindenekelőtt teljes és részletes felmérési rajzsorozatot készített az egész épületről, amely így pontosan megőrizte számunkra annak utolsó állapotát azon a helyen, ahová több mint háromszáz évvel azelőtt felépítették. Ezután az architektúra minden márványelemét bekarcolt betű- és számjelekkel látták el, s azokról jegyzéket készítettek. A bontás során összesen 1600 elemre szedték szét a kápolnát, amelyet 17 méterrel távolabb és 11,40 méterrel mélyebb szinten kellett újra összeállítani. A bontást 1823. június i-jén kezdték meg, és a prímás sürgetésére a munkák bámulatos gyorsasággal haladtak előre, olyannyira, hogy ugyanazon év november 12-ére az egész áthelyezési művelet, az új sekrestyével 96
