Horler Miklós: A Bakócz-kápolna (1987)

Oltár

Vedova torinói mester fehérmárványból készült Szent István- és Szent László-szobrát helyeztette, középre pedig a Lippert József tervei szerint készült márványintarziás szentségházat.

Mindezek az átalakítások - a mindennapi liturgikus használattal kapcsolatos egyéb felszerelésekkel: gyertyatartókkal, térítőkkel, virágdísszel, könyvtartóval stb. együtt - az évszázadok során erősen deformálták Andrea Ferrucci oltárarchitektúrájának eredeti művészi koncepcióját és összhatását. Ezzel magyarázható, hogy a művészettörténet - néhány xx. század eleji kísérlettől eltekintve - részletesen alig foglalkozott az oltárral, és mindmáig kissé mellékesen kezelte. Általában később keletkezett műnek tekintik, amely csak a kápolna felépítése után jó egy évtizeddel készült és került a helyére. Ennek a feltételezésnek egy 1519-ből származó levél a forrása, amelyben Bakócz az oltár szobrainak hazaszállításával megbízott Muzzarelli kanonokot a ferrarai herceg jóindulatába ajánlja. A levél azonban csupán a szobrokról szól, s maga Bakócz is úgy ír róluk, mint a kápolnája oltárára Firenzében rendelt alkotásokról. A retabló tehát minden valószínűség szerint a kápolna architektúrájával egy koncepcióban készült, hiszen oltár nélkül nem is használhatták volna az épületet. A fülkékbe szánt három nagyméretű, önálló szobrot viszont Ferrucci csak a munkálatok végén tudta kifaragni.

Az oltár tehát éppoly szerves része a kápolna architektúrájának, mint a stallumok, a sekrestyeajtók vagy a bejárat keretezése, s ahogy azokat alkotójuk művészi egységbe komponálta az egész épülettel éppúgy a legfontosabbat: az oltárt sem csupán formai és stílustörések árán, később adaptálták hozzá.

Az oltár kompozíciójának művészi előzményei és a végső megoldás kialakulása jól nyomon követhetők az itáliai művészetben. Az oltárretabló- az oltárasztal feletti falfelületet díszítő architektonikus hátfal - divatja a XV. században terjedt el. A retablók vagy architektonikus keretbe foglalt táblaképek voltak, vagy teljes egészében márványból faragott, domborművekkel és szobrokkal díszített építészeti kompozíciók. Legtöbbször utólag kerültek a templom belsejébe, ezért a meglévő építészeti környezettel való kapcsolatuk általában nem volt szervesen megoldva. Inkább önálló műalkotások voltak, mintsem a belső építészeti kialakítás részei. A márvány oltárépítmények kialakulására hatással voltak azok a fali síremlékek, amelyek a xv. század első felében terjedtek el Itália-szerte, a legjobb művészek- Donatello, Michelozzo, Bernardo Rossellino, Desiderio da Settignano, Mino da Fiesole, Pollaiuolo, a Lombardiak, Antonio Rizzo és mások kezéből.

Az 1470-es években megjelenő oltárarchitektúrák közül a legjelentősebb két márványretabló a nápolyi Monte Oliveto néven ismert Santa Anna dei Lombardi két oldalkápolnájában készült. A Capelia Piccolomini Jézus születése-oltárát 1470 körül Antonio Rossellino kezdte el, az ő 1479-ben bekövetkezett halála után Benedetto da Maiano fejezte be. Ugyancsak ő készítette valamivel később, 1489-ben a Capella Mastrogiudici Angyali

66