Horler Miklós: A Bakócz-kápolna (1987)
Anyag és forma
házhoz való szerves hozzákapcsolásán túl sajátosan magyar, akkor ez éppen az anyag megválasztása. Az Esztergom vidéki vörösmárványt a magyarországi építészet már a kora középkor óta ismerte és alkalmazta, de inkább különböző díszítő részletek vagy síremlékek céljára. Építészeti tagozatok: ajtók, ablakok, kandallók, oszlopok egy nagyobb építészeti koncepció keretében először Mátyás budai palotájában készültek belőle. Egy önálló épület egységes anyagaként azonban egyedül Bakócz sírkápolnájában fordul elő. Kétségkívül megalapozott Mojzer Miklósnak az a feltevése, hogy a vörösmárványból készült architektúra nem csupán gyakorlati megfontolások következménye, hanem szimbolikus jelentése is van. Az Esztergom vidéki vörösmárványbányák máig léteznek, mégsem emelt sem előtte, sem utána senki egy egész épületet vörösmárványból. (A füzérvári »piros márványköves ház« létezése az újabb kutatások fényében félreértésnek bizonyult.) Nagyon valószínű, hogy Bakócz ezzel a márványfényű vörös kőanyaggal, amely a kápolna későbbi csodálóit is »porphyr-kő«-re emlékeztette, saját bíborosi méltóságának kívánt egyedülállóan fejedelmi kifejezést adni. A magyar vörösmárvány különleges közvetlenséggel öltötte magára az újrafelfedezett római építészet klasszikusan előkelő formáit. A reneszánsz építészet már a quattrocento idején megkezdte az antik formák feltámasztását, de ezek eleinte még sokszor csak félig megértve, középkori reminiszcenciákkal keveredve, egyénien alakítva jelentek meg. A korai reneszánsz épületek sajátos báját éppen e jellegzetességük adja. Csak 1500 után kezd kialakulni a tudatos antikizálás, a római építészet formáinak és törvényeinek lehető legpontosabb alkalmazása. A Bakócz-kápolna e téren is az új korszak szellemét követi, és a lényegében még korai reneszánsz teret a legtisztább klasszikus formába öltözteti. Az oldalfalaknak a római Colosseumról kölcsönzött architektúrája részleteiben vitruviusi arányokat követ. A korinthoszi falpillérek, párkányok, ívek és lábazatok tagozatait a klasszikus alaktan szabályai szerint formálták meg. Az egyes tagozatok profilja, részletképzése a lábazattól a kupolapárkányig mindenütt teljesen egységes, ami nemcsak az építészeti koncepció megtervezésében, hanem a díszítőplasztika helyszíni kivitelezésében is rendkívül határozott irányítást tételez fel. Egy-egy szima vagy kima (koronázó vagy támasztó hullámtagozat) csak a funkciójának megfelelő méretarányokban különbözik, egyébként oly hasonló megformálású, mintha az egészet egyetlen kéz faragta volna. Ugyanilyen egységes a tagozatok rendkívül visszafogott díszítése is. Díszítéssel felbontott profilok itt csupán a kupolapárkány és a főpárkány tojásléce, a kupolapárkány architrávjának levélsora, valamint az egész architektúrán mindenütt végigfutó finom, tárcsás gyöngysorok. Ezek a kimatagokat kísérő egyforma gyöngysorok az egyébként teljesen diszkeden építészeti tagozatok rendszerének rafinált gazdagságot adnak. Érdekes kivétel a kupolapárkány architrávjának alsó pálcatagja, amely rendhagyó módon keskeny szalagfonattal van díszítve. 46
