Horler Miklós: A Bakócz-kápolna (1987)

A Mecénás

jék. Hazáját megmenteni már ő sem tudta, de az esztergomi várhegyen még egyszer felcsillant körülötte a középkori magyar birodalom lenyugvó napjának fényében a Mátyás-kori udvar reneszánsz ragyogása.

Az ötgyermekes, egyszerű kerékgyártó Bakócz Ferenc fiai közül elsőnek a legidősebb, Bálint lett pap, aki 1459-ben Janus Pannonius utódaként megkapta a titeli prépostságot, Mátyás királytól pedig a nemesi rangot. O egyengette Tamás öccse útját, akit a krakkói, majd a ferrarai és padovai egyetemre küldött, hogy filozófiát, irodalmat és jogot tanuljon.

Az 1470 körül hazatért ifjú Gabriele Rangoni erdélyi püspök és kancellár keze alá került, a királyi kancelláriába, ahol Mátyás módszeresen gyűjtötte az alacsony származású, jól képzett hivatalnokokat. Bakócz itt ismerkedett meg Mátyás politikájával és kormányzati módszereivel. 1480-ban már királyi titkár lett, sőt, miután bátyja átengedte neki a titeli prépostságot, egyházi pályafutása is megkezdődött.

Hamarosan kibontakozott erőteljes, céltudatos, vagyonra, hatalomra törő, eszközeiben nem válogató egyénisége, ugyanakkor okos, ravasz alkudozásokra, diplomáciai, politikai küzdelmekre való készsége. Vagyonát különböző ügyes örökösödési ügyletekkel gyarapította, s mivel kellő érzékkel tájékozódott az udvari intrikák között, befolyása is egyre nőtt. 1486-ban győri püspök lett. Amikor Mátyás halála előtt egy évvel megújította az Erdődi Bakóczoknak harminc év előtti címeradományozását, így írt kedvelt titkáráról: »Hűségét, ragaszkodását és buzgalmát kezdettől fogva tapasztaltuk; mióta pedig titkainkba avattuk, tanácsunkba meghívtuk és a legfontosabb ügyeket bíztuk rá, még inkább meggyőződtünk arról, hogy kiváló bölcsességgel párosult hűsége és szolgálata mind személyünknek, mind országunknak legnagyobb hasznára válik.«

Bakócz hatalmának fénykora Mátyás halála után kezdődött. A trónutódlás harcaiban, majd Ulászló házassági bonyodalmainak, Beatrixszal folytatott küzdelmeinek diplomáciai fondorlataiban gyakorlott érzékkel követte az eseményeket. Nemcsak a gyönge Ulászló mellett jutott - megszerezvén a főkancellári rangot - a legfőbb hatalom birtokába, hanem rövidesen nemzetközi téren is fontos tényezőnek tekintették. Elsősorban ennek köszönhette, hogy 1497-ben kierőszakolva Estei Hyppolit lemondását, először a győri püspökségből Egerbe, majd onnan az esztergomi érseki székbe került.

Bakócz hatalmát nem ingatta meg a nemességnek a hatalmat kisajátító oligarchák ellen egyre fokozódó elégedetlenkedése sem. Az 1497. évi országgyűlésen ugyan, ahol viharos támadások központjába került, Ulászló formálisan felmentette a főkancellári tisztségből, de e pozícióját gyakorlatilag továbbra is megtartotta. A változás annyi volt, hogy a főkancellár mellé a király kinevezte Szatmári Györgyöt titkos kancellárnak, 1498-ban azonban beiktatta Bakóczot az esztergomi érsekségbe.

Ettől kezdve Bakócz és Szatmári közösen gyakorolta a legfőbb hatalmat, ami a másfél évtizeddel fiatalabb, de nem kevésbé nagyratörő Szatmári mellett nem volt zavartalan. Bár pályáját a kancelláriában kezdettől

11