Dercsényi Dezső: Az esztergomi Porta Speciosa (1947)
8 Esztergomon kívül ismeretlen, de az európai művészetben sem gyakori. A képek technikáját néhány töredékből jól ismerjük. Többnyire kék vagy vörös márványalapot használtak, ki vésve belőle azokat a részeket, melyeket más színű márvánnyal akartak pótolni. Az egyes ruha, vagy testrészleteket azután más színű márványból kötőanyag segítségével illesztették az alapra. Lényegében tehát inkrusztációs technikáról lenne szó, ha a beillesztett márványlapokat még külön is meg nem dolgozták volna. Különösen a testrészeket, mindenekelőtt a fejet, amit rendszerint fehér márványból készítettek, biztos kézzel vésett rajz díszíti. E technika Bizáncból került Európába, szülőföldjén a X—XI. században virágzott, azonban a gyérszámú emlékanyagban még később is, egészen a XV. századig találunk emlékeket. Sculpture champlevée-nek nevezi a külföldi szakirodalom ezt a technikát, megkülönböztetve az inkrusztációk sokféle fajtájától.17 így az Itáliában annyira divatos cosmata díszítéstől, amitől még két lényegbe vágó különbség is elválasztja. A cosmaták alig ábrázoltak emberi alakot s ha igen, azt is teljesen sematikusan, dekoratív felfogásban, inkább geometriai mustrákat használnak, míg Esztergomban teljesen hiányzik a geometriai dísz. Alapvető különbséget találunk a színskálában is. A cosmaták rendszerint két színt használtak: fehéret és zöldet, vagy fehéret és feketét, ezt élénkítették arany és piros lapokkal. Esztergomban viszont a vörösbarna, szürkésfehér, sárga és a sötétkék a vezető szín. A márványanyag elsősorban hazai márványfajtákból került ki, a közelben előforduló piszkei vörösmárványt használták. Fehér márványuk nem hazai, de nem is carrarai, hanem Saffarzik Ferenc szerint alpesi, Mathes szerint salzburgi.18 Nehezebb felelni a porta speciosa képeinek stílus-eredetét illetően. Kevés töredék maradt ránk; a Klimó-féle kép pedig stiláris összehasonlítás szempontjából számításba nem jöhet. A ma ismert hat töredék közül is három felirat. Az alakos töredékek közül az egyik Szent Péter mellét ábrázolja (11. kép), a második Dániel próféta (12. kép), a harmadik pedig Szent Pál fejét (10. kép). Különösen az utóbbi kettő alkalmas stiláris megfigyelésekre. Az arc fiziognómiáját néhány határozott vonal jelzi: sasorrát, száját, erőteljes szemöldökét és szemét. A képen az apostol dúsan hullámzó haja és szakálla uralkodik s alakítása a vésésben rendkívüli biztonságra, stílusában pedig klasszikus hagyomá: nyokra utal. Mesteri kézre valló biztos rajz és kitűnő vésőtechnika jellemzi a képet Gerevich Tibor szerint is, aki megjegyzi, hogy a porta speciosa képszerkesztése olaszos, de nem olasz. A stílus-eredet kérdésében nem sokat segítenek hasonló technikájú esztergomi töredékek. 17 Bréhier L.: La sculpture et les arts mineurs Byzantins. Paris, 1936. 14—17. 1. 18 Mathes: Id. in. 37. 1., Forster Gy.: I. m. 135. 1.
