Csorba Csaba: Esztergom hadi krónikája (1978)

Félhold a Kereszt Helyén

Ezalatt a spanyolok bajtársaikkal együtt igen jól kezelték a puskákat, s sokat leterítettek az ellenség közül. Ez a harc körülbelül nyolc óra hosszat tartott, s mialatt a mieink, bár számra jóval kevesebben voltak, a rendezetlen tömegben nyomuló barbárokat, akik gyakran fáradt, még gyakrabban friss csapatokkal megerősödve, a támadást vagy hétszer megismételték, nagy veszteséget okozva nekik, bátran visz- szaverték. Ebben a küzdelemben az asszonyok meg a gyermekek is a falak felső párkányáról hatalmas sziklákat görgettek a lejtős helyen felnyomuló törökökre, s letaszítani iparkodtak őket, miáltal nagy pusztítást vittek végbe közöttük.

Az ellenség visszaverése után a mieink felbátorodva a víztorony vezetékénél kitörtek, s a barbárok egy részét, ahonnan jöttek, vissza a hajókra űzték, másokat meg a falak tövében mészárolták le, s hirtelen támadást intézve a hajók ellen, melyek az ágyúkat és a janicsárokat a szigetre szállították, közülük tizenkettőt elmerítettek, miközben hajóskatonák közül, akik a torony ostromlására jöttek, több mint ötszázat leöltek, úgyhogy hihető, hogy mind az ostromban, mind az ellenség hanyatt-homlok futása közben mintegy háromezer barbár elpusztult, nem tekintve a sebesültek hatalmas számát, s még többen is elpusztultak volna, ha a mieink, tekintettel kis számukra, az üldözésnek véget nem vetettek volna.

A mieink közül részint a csatában, részint a véletlenül keletkezett tűzben, mely a csata közben ütött ki, kétszázan vesztek el. A küzdelem hevében ugyanis az egyik délre néző torony - nem tudni, az ellenség cseléből-e vagy véletlen tűztől-e - leégett, melyben nagy mennyiségű lőpor és fegyver volt elraktározva.

Bár a mieink e győzelmet kivíva, szerfelett örvendeztek, mégis, mivel sok bajtársukat elveszítették, s sokkal többen a sebek következtében harcképtelenekké váltak, kimerültek és elgyengültek, s számuk oly kicsire olvadt le, hogy közülük csak egy- harmad rész maradt életben, pedig, hogy segítséget kapjanak, egyáltalán semmi reményük sem mutatkozott, ami növelte kétségbeesésüket, s mivel nem volt semmi göröngy vagy gyep azon a sziklás talajon, amiből erődítményeket emelhettek volna, aggodalmukban megtörtek, sokat veszítettek régi bátorságukból, életük felől nyugtalankodtak, s a sikertelen végről egymás közt félénken beszélgettek, s latolgatták az eshetőségeket.” .

Ha Istvánffy számadataiban teljesen nem is bízhatunk, tényként fogadhatjuk el, hogy mindkét fél nagy veszteségeket szenvedett. Szinán szerint csak a janicsárokból 300 veszett oda, bégek estek el és sebesültek meg. Elképzelhető, hogy Istvánffy becslése 94 megközelíti a valóságot, s a rohamban legalább 3000 embert vesztett a török, különö-