Csorba Csaba: Esztergom hadi krónikája (1978)
Félhold a Kereszt Helyén
főkapitány érthetően úgy értékelte a fegyvertényt, hogy ez „felicissima victoria” (igen szerencsés győzelem). A haditett bizonyára az esztergomi helyzet gondos kikémlelésének eredménye volt. A következő évből például van adatunk arra, hogy az újváriaknak olyan török kémjük volt Esztergomban, aki magyarul írni is jól tudott.109 Esztergomi uralmuk első másfél évtizedében a törökök fokozatosan növelték adóból származó jövedelmeiket. Emlékezzünk csak vissza: 1546-ban először 190 000 akcsét ígért az első bérletre pályázó, majd többszöri felülígérés után 230 000 a kesére emelkedett a bérletösszeg. 1557. július 25-1560. június közötti hároméves szakaszban a bérlő, Hasszán ulufedzsi (lovas) kezén a bérlet már 289 478 akcsét tett ki. Az 1550-es évek végén ugyan nem volt béke, azonban Ferdinándnak nem volt ereje nagyobb katonai akciók indítására, s úgy látszik, ezt a török is tudta. Legalábbis ez tükröződik az őrségek csökkenő létszámából: ŐRSÉGLÉTSZÁMOK Várak 1549/50 1558 ESZTERGOM 1887 1485 PEST 1100 927 NÓGRÁD 388 255 VÁC 265 108 (1559-60-as adat) VISEGRÁD 244 115 (1559-60-as adat) ZSÁMBÉK 275 75 A Duna-kanyarban csak Esztergom rendelkezett nagyobb létszámú őrséggel. Még a közeli Tata (479 fő) katonasága sem volt elégséges nagyobb önálló portyákra. A túlparton, Pest kivételével, a többi vár őrsége szinte jelképes nagyságú. Buda őrségét ez időben nem ismerjük, de látva a többinél a csökkenést, az sem igen lehetett 2000-nél több. Budától délkeletre a fő központnak, Fehérvárnak mindössze 1181 fős őrsége van. Esztergomban az őrség megoszlása a vár, a Rácváros és Csekerden között a korábbitól némiképp eltérő. Csekerdenben most nemcsak müsztahfizok állo109 A hadieseményekre lásd ACSÁDY 247. és 322-323. old. HAICZL 25. old. NÉMETHY: Emléklapok 40. old. Adózásra: S1NKOVICS 269. old. FEKETE LAJOS: Az esztergomi szandzsák 1570. évi adóösszeírása. Bp. 1943. 19. old. (továbbiakban FEKETE). Jobbágyok ingyenmunkájára: Corpus Juris Hungarici 1526-1608. 401. old. Portyázásokra lásd TAKÁTS: Gyalogság 157. old. TAKÁTS: Rajzok II. 183. old.