Csorba Csaba: Esztergom (Panoráma - Magyar Városok, 1981)

III. Kirándulások

1685. július 30-án érkezett a török had Esztergom alá, s alig egy hét múlva Esztergom parancsnoka, De Souches kétségbeesett üzeneteket küdött Lotharingiai Károlynak. A herceg augusztus 7-én el is indult Esztergom felé, maga helyett Caprarát hagyva hátra, hogy Érsekújvár körülzárása és ostroma egyetlen pillanatra se szüneteljen. A törökök augusztus 11-én reggel megkezdték az elvonulást Esztergom alól, a Duna jobb partján Tát irányába, hogy útját állják Károlynak. A várbeliek nem késlekedtek a török ostromárkokat behányni. Károly herceg annyira előrelátó volt, hogy két hajó lőszert és 500 katonát küldött be a várba, felkészülve arra az eshetőségre, ha a csata a keresztény seregek számára balul ütne ki, s a török visszatérhetne Esztergom ostromához. Lotharingiai Károly hadai zömével indult útnak, mintegy 44 ezer emberrel, s így — ha nem is sokkal — fölülmúlta a török had létszámát. Caprara 16 ezer emberrel maradt Érsekújvárnál. Károly augusztus 10-én az összes poggyászt Dunaalmásnál hagyva Neszmélyen át Nyergesújfaluig, majd a következő napon a táti mocsarakig nyomult. A mocsár a hegyek lábától a Dunáig húzódott. A tét igen nagy volt. Károly herceg számára a vereség egyenlő lett volna szinte egész serege pusztulásával, Esztergom elestével és Érsekújvár török kézen maradásával, vagyis megsemmisült volna minden eredmény, amit 1683-ban elértek. A törökök sem voltak könnyű helyzetben: ha vereséget szenvednek, elesik Érsekújvár, s Esztergom alatt is hiába vesztettek el több ezer embert úgy, hogy a siker szinte már karnyújtásnyira volt tőlük. A vereség következtében Buda védtelenül marad és számítani lehetett volna a következő évben újabb ostromára. Ibrahim szerdár — fölmérve a helyzetet — nagyon óvatos volt. Elsáncolta magát a mocsár Esztergom felőli oldalán, megszállta a magaslatokat, bal szárnya egy részben levágott erdőre támaszkodott, nem lehetett tehát meglepni. Az óvatos időhúzás azonban jobban kedvezett Lotharingiai Károlynak, mint a törököknek. Hiszen míg eközben Érsekújvár ostroma folyt, addig az esztergomi keresztény őrség háborítatlanul javítgathatta a falakat, erősíthette a védelmet. Érthető, hogy Károly herceg nem kockáztatott, és a táti részen maradva a törököket szerette volna kimozdítani, mert a szerdár védett állása ellen balgaság lett volna támadást indítani. A törökök kicsalogatása céljából augusztus 15-én az esti szürkületben Károly megkezdte a távolabb vonulást a mocsártól. Ugyanakkor a szerdár parancsot adott a mocsáron való átkelésre. Elhitte ugyanis egy szökevény állítását, miszerint vele szemben mindössze 20 ezer főnyi ellenséges sereg áll. Érthető, hogy kétszeres túlerőt feltételezve a saját oldalán, nem várhatott tovább, hiszen az idő múlása Károly hercegnek kedvezett. A császáriakat váratlanul érte a gyors török átkelési kísérlet. A 600 főnyi utóvéd nem tudta a törököket föltartóztatni, ezért a dragonyosok siettek segítségükre a bal szárnyról, de a tatárok őket is visszanyomták. Veszélyben forgott az egész bal szárny. Károly herceg nem tehetett mást: egész menetelő hadseregét visszafordította és a mocsártól 3000 lépés166