Csorba Csaba: Esztergom (Panoráma - Magyar Városok, 1981)

III. Kirándulások

A mai név előtagjának, a „Pilis” szónak megkülönböztető, tájra utaló szerepe van. A „Marót” név szláv eredetű, magyar névadással keletkezett, jelentése „morva ember” vagy „morva emberek”. Kézai Simonnak, IV. László udvari papjának 1283 tájékán készített „Gesta Hungarorum” (magyarul: A magyarok dolgai, tettei) című történeti művében, amely egy V. István kori gesta kivonata, megemlékezett Marótról is. Szvatopluk megölése után „Megindulván tehát fölemelt zászlókkal, feleségeikkel, gyermekeikkel és barmaikkal, átkeltek a Dunán Pestnél és a szobi réven, ahol megvívtak egy várat a Duna közelében, amelyben Szvatopluk katonái gyűltek össze, akik ide menekültek, midőn uruk meghalt. Ebben többek között Maróinak egy igen öreg atyjafiát is megölték, s máig azt mesélik, hogy az maga Marót volt.” A magyar honfoglalás ezen — költött — epizódjának annyi valós alapja van, hogy itt valóban állott erődítmény, amely egy évezreddel ezelőtt még jól látható lehetett a ma Kishegynek nevezett magaslaton, a mai központtól délre. Az ovális, lapos tetejű dombháton szabálytalan alaprajzú római tábor állt, mint azt az régészeti kutatás több mint egy évszázada megállapította. 1907-ben kisebb ásatás során három épületet és déli- délkeleti irányú falat tártak fel hét félkör alakú toronnyal. Valószínűleg Constantinus császár korában épülhetett az erődítmény. (A kis-hegyi várhoz sokan nemcsak a Kézai-féle legendát fűzik, hanem Dobozi Mihálynak és hitvesének 1526-ban lejátszódott tragédiáját is. A maróti erődítményből menekültek volna a hagyomány szerint Basaharc felé. Valójában azonban a Nyergesújfalutól délre fekvő Pusztamarót volt a véres események színhelye.)

A középkori Marót falu a maitól délre települt, a jelenleg Alsó-Marótnak nevezett részre. (Ott lehetett, ahol a 11-es út elhagyja a községet, az úttól délre fekvő lankán.) Marót eredetileg a királyé volt, amelyet II. Béla király a dömösi prépostságnak adományozott. 1398-ban már a visegrádi Szt. András-monostor, 1493-tól pedig a visegrádi kolostorral együtt a pálos rend birtoka lett. A község feltehetően már a középkorban két részből — Kis- és Nagy-Marót — állt. A jelenlegi Alsó-Marót lehetett Kis-Marót, amelyben az 1570. évi esztergomi szandzsák összeírás szerint csupán két ház állott, s volt egy egykerekű, romokban heverő malma. A későbbiekben ez a település végleg eltűnt, csak az Alsó-Marótnak nevezett szántóföld emlékeztet rá. Ettől a helytől nyugatra, a Pángor-dombon állott a középkori mindkét Marót plébániatemploma, melynek nyomaira egy 1941. évi ásatás alkalmával bukkantak rá. Egyik plébánosa, Miklós 1402-ben IX. Bonifác pápától váci kanonoki címet kapott. A mai község központjától északra, a Duna felé vezető út keleti oldalán, a temető tájékán találták meg a középkori Nagy-Marót nyomait. Nevét 1570-ben az esztergomi szandzsák összeírása is említi. Ekkor 15 házát és egy romos egykerekű malmát lajstromozták föl az összeírok. Lakóinak birtokában volt ekkor a már elpusztult Bitóc falu földje is. Lakossága a XVII.

143