Csorba Csaba: Esztergom (Panoráma - Magyar Városok, 1981)
I. Az ezeréves város
A IjüTjIi,i'i i'1! Iii'múlnnim'ijyri l"11 I i>,i in Muhjjiieze- Jén elvérzett a magyar királvi~?ereg. és a Dunántúl kivétglé- -vel *x^ország-JváfainSk-városaínal<_többsége üszkös röm- halrnazzálett. Esztergomot 1242-ben érte el a vész, amikor a tatárok átkeltek a befagyott Dunán. Rogerius méster váradi kanonok „Siralmas énekében” a következőképpen ^örökitfitto meg a tragédiát. „... Esztergom Magyarország valamennyi városánál különb vala... — Kádán király pedig a magyar király után siete... A sereg másik része pedig az említett Esztergom felé vévé útját, s alája igen kevesen ménének, hanem távolabb szállának meg és harmincig való (kőhajító) gépet csinálának. Az esztergomiak eközben magokat árkokkal, kőfalakkal és fatomyokkal erősítették. S azon városban számtalan nép s igen gazdag polgárok, nemes vitézek és úrnők valának, kik oda, mint kitűnő erősségbe gyülekeztek; s olyan nagy vala a kevélységük, hogy azt hiszik vala, az egész világnak ellenállhatnak. S íme egyszer csak a tatárok a várost körülfogták s a foglyok, kik velők valának, annyi rőzsekévét hordának, hogy azokból a város egyik oldalán egyszerre a sánc párkányánál magasabb falat rakának s mindjárt azon fal mögé az említett harminc gépet felállíták, úgy, hogy a városra s a fatornyokra éjjel-nappal szórják vala a köveket. És e miatt oly nagy zavar kezde támadni a városban és oly nagy homály borítá el őket, hogy már eszökbe sem jutott vala magokat védeni, hanem, mint a vakok és bódultak, úgy bódorogtak vala. S midőn a tatárok a fa erősségeket lerontották, gépeikkel földdel megtöltött zsákokat hajigáinak vala, hogy az árkokat betöltsék. A magyarok és mások közül pedig senki nem merészkedik vala a sánc párkányán mutatkozni a kövek és a nyüak miatt. S a magyarok, frankok és lombardok, kik mintegy urai valának a városnak, észrevevén, hogy magokat nem védhetik, elégeték a külvárosokat és a faházakat, egész a város palotájáig. Számtalan posztót és ruhát is égetének el a házakban, leöldösék a lovakat, az aranyat, ezüstöt a földbe ásák s minden javaikat elrejték, s hogy magokat védjék, a palotákba vonulának. De a tatárok megtudva, hogy minden elégett, mivel magokat gazdagodni hívék vala, ellenök nagy dühre lobbanának, rögtön köröskörül bezárták a várost fa cölöpzettel, hogy senki ki ne mehessen úgy, hogy kard élére ne kerüljön. Azután kezdék a palotákat vivni, melyeket hirtelen megvíván, nem hiszem — hogy az igazat megvalljam —, hogy tizenöten maradtak volna az egész városból, kiket bent vagy künt gonoszul meg nem öltek volna... A nagy úrnők pedig, amint csak legszebben fel lehettek ékítve, egy palotába vonultak volt, s midőn már az is elesett, a nagy fejedelemnél kihallgatásra jelentkeztek. Valamennyiöket, csaknem három százakat a fejedelem elé vitték... Ez azonban megharagudván azért, hogy semmi zsákmányhoz nem jutottak, megparancsolta, 13
