A Sátorkőpusztai-barlang

Tartalom - Ásványtani vizsgálatok a Sátorkőpusztai-barlangban

Folyamatok leírása A Nagy-Strázsa-hegyben bekövetkező folyamatokat először a barlang kialakulása előtti képződményekkel kell kezdeni. Az ásványoknál ismertetett csoportosítást itt is majdnem teljesen fel tudjuk használni. A barlang kialakulása előtt az összetöredezett Dachsteini mészkőben repedések, litoklázisok jöttek létre, melyben fluidumok kezdtek el cirkulálni. Ezekből a fluidumokból vált ki a kalcit, de már kis mértékben megkezdődött a mészkő oldódása, melyből kaolinit oldási maradék keletkezett. A paleokarsztos üregek szintén ezzel a korai oldási maradékkal voltak feltöltve. Ezek a repedések akár teljesen fel is töltődhettek, majd a későbbi áramlások újra átjárhatóvá tették őket. A barlang kialakulása több fázisban zajlott. Legalább négy fázist el tudunk különíteni. Az első fázisban a fluidumok erőteljesen elkezdték oldani a mészkövet, de mivel a mészkő jobban oldódik, mint a nagyobb kristályú kalciterek, ezért ezek kipreparálódtak a kőzetből. Ekkor már a Dachsteini Mészkőből származó oldási maradék halmozódott fel az üregben. Az üreg majdnem teljesen feltöltődött agyaggal, amikor elkezdődött a második fázis; a dolomitrétegek kezdtek kiválni a barlang járattalpára. Ez a dolomitképződés ritmikusan váltakozott egy gipszes-dolomitos kiválással. Ezek után biztosra vehető a barlangban megtalálható vizek visszahúzódása, hiszen a dolomit megkeményedett, és közben száradási repedések jelentek meg benne. A harmadik fázis során, a falakon megtalálható látványos kiválásoké lett a főszerep. Ekkor vált ki a falakra és a dolomit száradási repedéseibe a gipsz. Negyedik lépésként a kalcit alapanyagú ásványcsoportok, borsókövek jelentek meg a falakon. Ekkor már a barlang nem fejlődött, tehát a nagy vastagságú agyag megvolt a terem alján. A dolomit alatti kalcitok, fontos részei ezeknek a folyamatoknak, mert bizonyítható (lásd mikroszonda eredmények) hogy a dolomit megóvta az alatta lévő kalcitot. A harmadik és a negyedik fázis során alakulhattak ki a barlang felső gömbfülkés részei is, amikor az aeroszolok oldották a mészkövet. Az aeroszol-elméletet az is alátámasztja, hogy a barlang alsóbb részein a falakon megtalálható gipsz 15-20 cm vastag, míg egyre feljebb a gipszréteg vékonyodik, majd fokozatosan eltűnik. Ha állóvízből vált volna ki, akkor éles határral lenne vége a kiválásnak. További fontos megfigyelések, a barlangban megtalálható pirit utáni hematitos erek, melyeket egyelőre nem köthetünk bizonyíthatóan egyik folyamathoz sem, de a pirit oxidációja forrást szolgáltathat a dolomitba beépülő gipszhez. A dolomitban megtalálható gipszet mindenképpen külön generációba soroljuk a falakon megtalálható gipsztől. A korábbi gipszekhez szolgáltathatta a ként a kőzetben megtalálható és a repedésekben feldúsult pirit. A barlangban nagy mennyiségben megtalálható, második generációs gipsz feltehetőleg máshonnan nyerte a szulfitot. További kutatási irányok A további kutatási irányok meghatározásánál fő kategóriákat használtunk. Első sorban a második generációs gipsz- és kalcitkiválásokat kiváltó fluidum vagy aeroszol forrását kell meghatározni. Ez elsődlegesen szpeleológiai feladat, hiszen ezek a források valószínűleg lentről jöttek, ám az akkor már feltöltődött, több méteres agyagrétegen nem jöhettek át nyom nélkül. Tehát egy vagy több barlangjárat kis bontással is feltárható lehet. Ezeket mindenképpen ott kell keresni, ahol nem találunk dolomitrétegeket az agyagos kitöltésen. A másik fontos kutatási irány az ásványtani kutatás, hiszen nyitva maradt a pirit kérdése a barlangban és ennek a gipszhez kötődő szerepe. A dolomit és a gipsz egymás melletti kiválása is fontos. Hiszen utána kell járni, hogy a dolomit miként viselkedik szulfátos közegben. Ha a pirit és a dolomitkérdés meg van oldva, akkor már csak a nagy tömegben megtalálható gipsz és kalcit 135