Magyarország Műemléki Topográfiája – 1. kötet, Esztergom
KERESZTÉNY MÚZEUM
rászatra nem fektett súlyt. Hardy Gáspár páratlan finomságú viaszszobrocskáin kívül alig vásárolt jelentékeny plasztikai művet. Gyűjtése régészeti tárgyakra is kiterjedt, e nemű gyűjteményei azonban nem vetekesznek a képtár jelentőségével; főként éremés szövetgyűjteményét, s jórészt a híres kölni egyházi régész, Schnütgen közvetítésével vett liturgikus tárgyait lehet kiemelni. Szakszerű és muzeális érzékét bizonyítja, hogy gyűjteményei mellé elsőrendű művészettörténeti szakkönyvtárat létesített. Megszerezte az alapvető és nagy képes munkákat, figyelemmel kísérte az új megjelenéseket, járatta a fontosabb folyóiratokat, előfizetett drága grafikai és hasonmásos kiadványokra, többek közt az Arundel-társaságnak a maga idején fölül nem mult színes nyomataira. Bátran állítható, hogy e szakkönyvtár a nagy külföldi képtárak könyvtáraival egy szinten állott. E mellett másirányú műveket felölelő hatalmas magánkönyvtára is volt, mint ahogy a művészetnek nemcsak a képtár létesítésével, hanem az esztergomi bazilika belső művészi díszítésével is áldozott. Mint nagynevű elődei az érseki székben, Vitéz és Bakócz, ő is kedvét lelte díszesen miniált kódexekben, melyeket részben külföldi útjairól hozott magával. Képeit már régi esztergomi székházában gyűjteményszerűen, a nagyközönségnek hozzáférhető módon állíttatta fel; mikor pedig felépíttette a Dunára néző új prímási palotát, benne öt szobából és egy folyósóból álló külön épületszakaszt biztosított szeretett gyűjteményeinek. A képtár első katalógusát a finom műveltségű és világlátott Maszlaghy Ferenc, Simor egykori udvari papja, majd budavári plébános, később esztergomi kanonok és c. püspök készítette; 1878-ban jelent meg első, 1891-ben második kiadása. S ha Maszlaghy sok meghatározását ma fejcsóválva olvassuk, nem kell elfelejteni, hogy nem volt szorosan vett szakember (nem is tekintette magát soha annak), s hogy abban a korban a művészettörténet és képisme egyébként is még gyermekcipőkben járt. Simor gyűjtési tevékenységéből és művészi áldozatkészségéből egy nagyszabású műbarát egyénisége bontakozik ki. A nagy magyar mecénás főpapok, a Vitéz Jánosok, Bakócz Tamások és Esterházy Imrék nyomdokain haladt. A magyar műveltség körül szerzett érdemét fokozza, hogy oly időben kezdett gyűjteni, midőn a nevezetesebb magyar magángyűjtemények, az Esterházyaké, a Festetics Sámuelé, Zichy Edmundé Bécsben voltak. Simor gyűjteményeit végrendeletileg „Keresztény Múzeum" elnevezés alatt főszékesegyházára hagyományozta. Érseki székében első utódától, a történettudós Vaszary Kolostól távolabb állott a művészet ügye. Ritkán is tartózkodott Esztergomban, inkább budavári palotájában, vagy balatonfüredi villájában. A múzeum leltára e 20 évnél hosszabb időszak alatt mindössze egy metszettel gyarapodott. 1905-ben az esztergomi palotában kiütött tűz kárt is tett benne. Néhány középkori szobor és újabb festmény megpörkölődött, a legnagyobb veszteség azonban az volt, hogy elégett Kolozsvári Tamás szárnyasoltárának predellája. Csernoch János prímás, Simor egykori titkára és irodaigazgatója újra felkarolta a múzeumot. 1916-ban megbízta újjárendezésével Gerevich Tibort, a Nemzeti Múzeum akkori őrét, aki Csernoch fiatal titkárában, dr. Lepold Antalban nagytudású, buzgó és megértő segítőtársat talált. Lepold később is rendkívüli érdemeket szerzett a múzeum fejlesztése körül. Csernoch jelentékeny darabokkal gazdagította a múzeumot, köztük több XV. századi magyar táblaképpel, egy teljes szárnyasoltárral, de újabb magyar festők, köztük Vaszary János, Kernstok Károly, Mednyánszky László, Hatvany Ferenc műveivel is. Ekkor került a külföldön eddig ismeretlen képtár a nemzetközi szakirodalomba. S ekkor gyarapodott az egész múzeum két nagyszabású gyűjteménnyel, az elsősorban magyar anyagból álló Ipolyi-, és a külföldi darabokat felölelő 10 C
